2. Egy kis kaland

(Nos igen, elég sokat szobroztam az ágyon ülve és vártam, hogy visszajöjjön Kayuu. Kb. 2 óra múlva visszatért.)

- Ideje volt már - morgom. Kayuu meglepett arcot vág.
- Aha, biztos - halál nyugodt a hangja.
- Meglepettnek tűnsz.
- Az vagyok.
- Miért?
- Tudod Te azt - leveti magát az ágyra, mellém. Gyorsan fel is pattanok és átülök a fotelba. - Mi az, félsz? - teszi fel gúnyosan a kérdést.
- Nem - morgok még mindig. Erre feláll, és felém közeledik. De akkor minek is vetette magát az ágyra? Csak energiát pazarolt. - Mit akarsz?
- Semmit - kihívó mosoly ül ki az arcára. Rosszat sejtek. Megáll előttem, majd lassan hajol felém. Ismét birtokba akarja venni az ajkaimat, de én elhúzom a fejem. Egyik kezével maga felé fordít. Nem bírok ellenállni. Csókban forrunk össze. (Megjegyzésem: Elég nehéz ám egy ilyen férfinak ellenállni... És mint látjátok, nekem nem is sikerült.)
Hirtelen észbe kapok, majd ellököm magamtól.
- Te szemét! - próbálok felállni, de visszalök.
- Most nem menekülsz, szivi - lefogja a kezeim.
- Ne! Ne! Kérlek ne! - elenged.
- Na, ugye, hogy félsz - mosolyog győzelem ittasan.
- Kapd be! - dühöngök.
- Vedd elő, cica! - nevet gúnyosan. Ó, hogy az a...! Komolyan mondom, ha tudnám, most kinyírnám! Sőt, nem is! Megkínoznám! Hahaha! Gonosz vagyok. De megérdemelné, nem igaz? De! Nagy gondolkozásom közepette, csak most veszem észre, hogy Kayuu vetkőzni kezdett.
- Te mit csinálsz? - kérdezem tágra nyílt szemekkel. Ugyanis Kayuu teste egyszerűen ellenállhatatlan. Még csak a felsőjét vette le, de én máris a nyálamat csorgatom. Szörnyű vagyok! Na, de akkor is! Azok a kidolgozott izmok, és az elragadó szemei... Na, nem! Nem szabad, hogy a hatása alá kerüljek! Nem szabad!
- Átöltözök - feleli nemes egyszerűséggel. Ez nem igaz! Kihoz a sodromból ezekkel a tömör válaszokkal.
- Mi lenne, ha a fürdőben tennéd meg ezt?
- Miért? Talán zavar, hogy itt öltözök?
- Igen, meglehetősen.
- Akkor miért bámulsz egyfolytában? - piff. Lebuktam. Vajon hogyan magyarázhatnám ki magam ebből a helyzetből? Gyerünk! Gondolkodj Ayumi! - Nos? Érdeklődve várom a válaszod - már megint gúnyolódik. Elegem van!
- Öhm... csak rajtad felejtettem a tekintetem. Tudod, elbambultam. Véletlenül sem téged bámultalak - elég átlátszó kifogás, de hát, erre tellett.
- Valóban? - villannak meg szemei, és ismét előttem terem. - Akkor bizonyára most is csak bambulni fogsz - letérdel a fotel szélére, s gyengéden megnyalja felső ajkaim. Beleremegek az érintésébe. Próbálok elhúzódni, de nem megy. Védekezően összezárom ajkaim. Kayuu nyelve azonban máris bebocsátást kér. Nem bírom! Engedek neki. Lágyan, finoman kezdi a csókot. Nyelveink játékosan kergetőznek. Felemelő érzés. Közben akaratlanul is belesimulok ölelésébe. Kezeimet izmos hátán nyugtatom. Hallom a szívverését. Csak a levegőhiány miatt válunk szét. Pirulva oldalra fordítom a fejem. Szégyellem magam. Ő ad még egy puszit csóktól duzzadt ajkaimra, majd visszatér előző foglalatosságához. Leveszi nadrágját is. Én ostoba pedig az alsógatyáját fixírozom. Kayuu megfordul, kacsint egyet, majd bemegy a fürdőbe. Sejtettem, hogy nem itt fogja levenni az utolsó ruhadarabot, előttem. Ez nem éri!
Mikor visszatér, egy felül kigombolt fekete ing és egy farmer van rajta. Irtó jól néz ki benne. Szerintem direkt szívat engem. Nem mondd semmit, helyette elkezd pakolászni a szobában.
- Nem értelek téged. Egyszer ellenkezel, másszor pedig engedsz - szólal meg hirtelen.
- Hidd el, én sem értem magam.
- Az gáz.
- Na, ne mondd! - nézek rá mérgesen. - Kérdezhetek valamit?
- Rajta.
- Te vámpírnak születtél, vagy vámpírrá tettek? - megkövülten néz rám.
- Miért érdekel ez téged?
- Nem mindegy az neked?
- Ez nagyon bonyolult. - Hülyének nézel?
- Ja, értem. Szerinted nincsenek olyan értelmi képességeim, hogy felfogjam, amit mondasz.
- Tudod, hogy nem így értettem.
- Akkor hallgatlak.
- Legyen. Én vámpírnak születtem. Tisztavérű vámpír vagyok, nemesi családból származom - na, ne! Biztos azt akarja, hogy a ribanca legyek. - A vámpírok világában csak a tisztavérűek képesek vámpírrá változtatni egy embert - basszus. Hisz Ő engem megharapott. Akkor most vámpír leszek?
- Érdekes - nézek rá semmitmondó tekintettel.
- Ne aggódj, te nem leszel vérszívó. Nem állt szándékomban vámpírt csinálni belőled.
- Megnyugtató - eleresztek egy cinikus mosolyt. Fölállok a fotelből, és az ágyra dobom magam. Muszáj megemésztenem, amit hallottam. - Ezek szerint nem csak tisztavérűek vannak.
- Valóban nem. De ez nem olyan fontos - elővesz egy poharat az egyik szekrényből, majd beledob valami kapszulát, ami a pohárral érintkezve piros lé lesz.
- Az mi? - nézek rá furcsán.
- Vérkapszula. Amolyan vérpótló, így nem kell állandóan emberekből inni... - megissza az italt, majd mellém fekszik. - Ha akarsz, hazamehetsz.
- Ugyan, dehogy. Sokkal érdekesebb így az élet - mosolygok.
- Te tudod. De ha velem maradsz nem lesz veszélytelen az életed.
- Na, és? Nem tud érdekelni. Szeretem a kihívásokat és a veszélyt.
- Biztos vagy a döntésedben?
- Igen... Na, várjunk csak! Te aggódsz értem?
- Nem, dehogy. Csak nem akarom, hogy aztán nyavalyogj nekem. - arrogáns dög!
- Te arrogáns dög... - sziszegem fogaim közt.
- Túl sokat képzelsz bele a dolgokba. Eszemben sincs aggódni egy ilyen kis gyerekes cica miatt - néz rám keményen - Hisz, még azt se tudod, mit akarsz. Komolyan, mint egy öt éves...
- Na, most fogd be! - kiabálok rá, majd hirtelen fölé térdelek és lefogom a kezeit. (Megjegyzésem: Ha nem hagyja magát, tuti nem sikerült volna. Akkor, abban a helyzetben pont ezt akarta elérni.)
- Nocsak - néz meglepetten. Pedig tudom, hogy nem leptem meg.
- Mondd, mit képzelsz Te magadról? Talán felsőbb rendűnek gondolod magad, mert vámpír vagy? Szerintem egy arrogáns egoista barom vagy, aki csak magával törődik! Vannak neked egyáltalán barátaid? Utállak! - nagyon dühös vagyok, mindnet rázúdítok.
- Egy vérszívó sosem bízhat igazán senkiben, szóval a barát kérdés értelmét veszti. Nem vagyok egoista barom sem, bár ez relatív. És nem utálsz - semmi érzelem nincs ezüstösen csillogó szemeiben. - Játszod itt a bátor kislányt, közben pedig egy senki vagy.
- Hm. Igazad lehet. De egy vámpír miért beszélgetne egy senkivel, egy kislánnyal? - 1-1 az arány.
- Mert az a kislány egy érdekes személyiség, és a vámpír valamiféle késztetést érez magában, hogy megismerje a kislányt. Az a hülye, arrogáns vérszívó szeretné előhozni a lány igazi valóját, hogy soha többet ne érje rossz! - dühösen pillant rám, de valamiféle gyengédséget is látok szemeiben.
- Ezt most miért mondod? - érthetetlen számomra.
- Mert ez az igazság, Ayumi - lesütöm pilláim, majd rádőlök Kayuu mellkasára.
- Sajnálom. Nem kellett volna mindent a fejedhez vágnom - suttogok.
- Nem baj. Végül is, van, amiben igazad volt. És amúgy is, nagyon forrófejű vagy. De semmi gond. Emberi dolog.
- Mintha te tökéletes lennél - morgok.
- Én ezt egy szóval sem mondtam, cicám.
- Nem vagyok a cicád!
- Ó, dehogynem! Ne ellenkezz - felemeli fejem és lágy csókot hint ajkaimra. - Hiszen... élvezed, nem de?
- De... Igazad van - elgondolkodtató, ami ma történt. Túl sok ez nekem egyszerre. Miért vonzódom hozzá? Miért? Miért pont egy vámpírhoz kell vonzódnom? Ilyen az én szerencsém. Sosem éltem normálisnak mondható életet, és úgy látom ez nem fog megváltozni. - Hány éves vagy?
- Százhárom.
- Komolyan? - rökönyödök meg.
- Igen. A vámpírok örökké élnek, ha csak meg nem ölik őket.
- Woow. Túl öreg vagy Te hozzám. Sőt, magáznom kéne téged. - kuncogok.
- Nem számít. Csak, az, hogy itt vagy. Különleges egy lány vagy Te. Nem értem miért fogtál meg engem. De mindegy. Fáradt vagyok, aludjunk, jó?
- Persze - lecsukom szemeim, és érzem, hogy lassan elalszok.

(Ayu megjegyzése: És itt vége is ennek a "kalandnak". Remélem, tetszik nektek az én kis történetem.

Owari