4. Ne

(Hát... igen. Az előző kis dolog egy aprócska csalódást vont maga után. Legalább akkor megtudtam, miért nem szabadna megtudniuk az embereknek, hogy léteznek vámpírok.)

Hamar hazaértünk. Nem nagyon szóltam Kay-hoz az út alatt. Valahogy nem volt hozzá ingerem. Levetettem magam a fotelba. Komolyan mondom, kisajátítom magamnak. Fogtam egy párnát, felhúztam a térdeim... És még mindig így ülök. Őkelme az ágyon pihen, éppen a repedező plafont fixírozza.
- Kay... - sóhajtom a nevét. Muszáj megtörnöm ezt a csendet.
- Ne - jön az elgondolkozó válasz. Ezt nem értem. Lassan felkelek eddigi helyemről. Komótos léptekkel megindulok a cél felé. Csukva vannak a szemei. Fölé térdelek, és lágy puszit hintek ajkaira.
- Mit ne? - nézek a szemébe.
- Már nem haragszol?
- Én kérdeztem előbb - mondom hűvösen.
- Egyszerűen csak ne. Kicsit ásd bele magad a "ne" rejtelmeibe - mosolyog.
- Marha vicces vagy. Nem haragszom.
- Komolyan mondtam - néz szelíden. Úgy fel tud idegesíteni ezzel a stílussal, de akkor is olyan aranyos.
- Furcsa.
- Hm?
- Sosem voltam ilyen.
- Ezt, hogy érted? - érdeklődő a hangja. Éljen!
- Nem szoktam csak így egyszerűen megkedvelni valakit.
- Én nem valaki vagyok, hanem Kayuu. Ráadásul vámpír is vagyok.
- Ja, igen, és az egód a fellegekben jár.
- Legalább nem vagyok egy sarokba bújós, depressziós idióta.
- Lehet benne valami.
- Szóval nem szoktál ilyen könnyen megszeretni másokat. Pedig néha így a legjobb.
- Nem szeretem ezt a szót... Nem tudom. De még csak három napja ismerlek, és máris csókolózunk, együtt zuhanyozunk... Ez nekem nagyon új.
- Melyik szót?
- A "sz" betűset.
- Szex vagy... hm... szex, esetleg szex? - gúnyolódik.
- Hülye! Tudod Te nagyon jól, hogy mire gondolok.
- Persze, de jobb szívatni téged.
- Kapd be! - fintorgok, és megpróbálok legördülni Kay-ról.
- A-a! - húz vissza. Már csak azt veszem észre, hogy émelyítő csókban forrunk össze. Már megint, és meglepő módon most sem bírok ellenállni. Hah, szörnyű! De mégis... Olyan jó érzés! Soha senkivel nem éreztem magam ilyen jól. Képes lennék már attól beindulni, hogy csókolózunk.
- Tudod... Nagyon jól csókolsz - sóhajtom a csók végeztével.
- Hm. Most azért is egózni fogok: tudom. - elmosolyodik, majd maga alá fordít.
- Hé! Én ezt nem engedélyeztem.
- Na és? Nem kell hozzá engedély - a hangja gúnyos. Újabb csók. Kezeimet hátán pihentetem.
- Kérlek, ne csináld ezt!
- Mit? - finom puszikkal halmozza el a nyakam. Ágyékát egy pillanatra enyémhez löki. Meglepett sóhajjal reagálok. Bizonyára ezt akarta elérni.
- Ezt ne.
- Észrevetted, hogy túl sokszor hangozott ma el a "ne" szócska?
- Nem - mosolygok kihívóan.
- Rossz válasz. - Hah, azok a vággyal teli ezüst szemek! Annyira imádom a szemeidet Kay! De, úgy érzem, ebből nem lesz semmi jó. Kayuu újra a nyakamat kezdi támadni. Ez olyan izgató! Nem! Ellenállnom kell! De ha egyszer nem megy... Na, jó, inkább megadom magam. Hát, ezen sem vacilláltam sokat... Kezével végigsimít testemen, mire kissé megfeszülök. Csodálatos érzés. Ha ezt ennyire élvezem, mi lesz, ha lefektet? Na, álljunk csak meg egy röpke pillanatra. Miért gondolok én ilyeneket? Nem fogok vele szeretkezni! Hiszen nem még nem szeretem Őt. De már kedvelem. Vajon mi lesz később?
- Min elmélkedsz ennyire? - töri meg a gondolatmenetemet egy hang.
- Rajtad. Hogy miért hagyom magam, hogy miért csinálom ezt, hogy mit érzek. Nem értek már semmit.
- Mit érzel?
- Nem tudom.
- Én sem - drága vámpírunk egy sóhajjal kisérve mellém fekszik. - Legalább nem vagyok egyedül. Csak annyit tudok, hogy vonzódok hozzád, hogy vágyom rád. Itt nem testi vonzalomra gondolok. Illetve arra is, de nem az a fontos. Örömet szeretnék neked okozni, nem akarom, hogy bántsanak. - ez hülye!
- Aha persze, a palotában se hagytad, hogy Touya bántson. - valamivel lepleznem kell a szavai által keltett örömömet és meglepettségemet.
- Azt nagyon megbántam. - ezek a bűnbánó szemek! Mint egy kölyökkutya, aki felfalta a gazdija sütijét, és épp "bocsánatot kér".
- Tudom. Csak... mindegy. Hagyjuk.
- Ne! Ne hagyjuk!
- Már megint a "ne".
- Kibírhatatlan vagy ilyenkor! - most dühös. Woow, egy újabb oldalát ismerem meg.
- Sajnálom, de sosem fogom elfelejteni.
- Nem neked kell sajnálni.
- Tényleg, ha már itt tartunk, miért nem védhettél meg?
- Hosszú, és úgyse éretnéd.
- Ne kezd ezt megint! Mondd el! - mérges leszek, ha ezt így folytatja!
- Mert ez így szokás. Mint már mondtam egyszer a vámpírok törvényei szerint, mivel én tiszta vérű vagyok, Te a tulajdonom vagy, szolgaként kell kezelnem téged.
- Hogy mi?
- Jól hallottad. Viszont, ha több ideig velem vagy, akkor már bánhatok veled egyenrangú személyként, de még mindig engedelmeskedned kell nekem. Választásod nincs.
- Hát ez oltári. Nagyon jó, hogy ezt elfelejtetted közölni. - morgok.
- Ne aggódj. Nem foglak szolgaként kezelni. De így, hogy eljöttél velem, muszáj volt. Ha nem ezt teszem, gyanút fognak. És ezt meg akartam előzni. Bár, ha gyanút fognának, se lenne esélyük ellenem.
- Legalább ezt ne mondtad volna - ha lenne "Uhh" fejem, most olyan vágnék, és kis cseppecske lenne az arcom jobb oldalán.
- Mondtam, hogy nem fogod érteni. Nem hiába akarlak megkímélni az ilyen dolgoktól.
- Hogyne - durcásan karba teszem a kezeimet.
- Naaa, ne haragudj, kérlek! - elnyújtja a szavakat, majd próbál megcsókolni.
- Hagyjál! - húzódnék el, de nem hagyja. Magához ránt, s nem enged.
- Olyan aranyos vagy ilyenkor! Kawai! - újabb mosoly. Ismét táncra csábítja nyelvem. Belemegyek ebbe az új játékba, hiszen nincs veszteni valóm. Nem igaz, hogy megint alatta vagyok! Ez már fáj.
- Ahh... - nyögök fel. Foltot hagy a nyakamon, megjelöl. Ezzel is bizonyítja, hogy az övé vagyok. - Hagyd abba! - eszmélek fel, és ellököm. - Ilyen módszerek nélkül is lehet ám érni, hogy ne haragudjak! - morgok.
- Szeretlek. - Kay, Te nem vagy normális! Hazudsz!
- Hogy mi van? Három nap után? Na, ne röhögtess!
- Ez a szó nem csak a szerelmet fejezheti ki. Olyat képzelsz a dolgokba, amik nincsenek ott. Sokat kell még tanulnod az életről, kicsi lány!
- Nem igaz, hogy mindig kioktatsz! Sajnálom, de ilyen vagyok! Amúgy is, ha ennyire utálsz, akkor minek vagy velem! Utállak! - könnyek gyűlnek a szememben.
- Hiszen az előbb mondtam, hogy szeretlek - mosolyodik el. Ez amolyan "Jaj, te kis butus!" mosoly volt. Közel hajol, magához ölel, védelmez, nyugtat. Belesimulok gyengéd ölelésébe, kezeimmel ingét markolom. - Butus vagy. Mi lenne, ha egy kicsit jobban bíznál bennem?
- Csoda - suttogok.
- Valóban?
- Sosem voltam az a fajta, aki könnyen bízik másokban.
- Öreg hiba.
- Jaj, na ne mondd! - gúnyolódok. - Ne legyél ilyen közhelyes!
- Á, én soha. Amúgy, nemsokára el kell mennem egy kis küldetésre.
- Veled mehetek?
- Nem.
- Miért?
- Mert veszélyes. - cöhh, persze! Még mit nem!
- Ez nem ok. Szeretem a veszélyt.
- Na és Touya?
- Az nem veszély volt, hanem egy barom.
- Lehet benne valami. Na, jó, meggondolom, hogy eljöhetsz e.
- Helyes! És most alszok, ha nem gond, mert fáradt vagyok.
- Én is, csak még iszok egyet... Jó éjt cicám! - puszil meg, és elbaktat a konyhába.
- Neked is. - motyogom, és a párnára hajtom a fejem.

(És itt a vége, fuss el véle.)

Owari

Folytatása következik...