5. Veszély

(Íme, életem újabb apró részlete. Egy héttel az előző kis kaland után járunk, most jött el az a "nemsokára", így hát Kayuunak dolga akad. Izgis lesz, ígérem!)

- Ooi! Kelj már fel! - nem igaz, hogy nem bír békén hagyni! Ilyen nincs!
- Jaj, na... Csak egy percet adj még! Onegai! - dünnyögöm a párnába, mire Kay lerántja rólam a takarót.
- Nem! Felkelsz és kész!
- Most miért? - nézek rá boci szemekkel.
- Ha jönni akarsz, kénytelen leszel felkelni. Talán nem kellett volna rászoknod neked is a nappal alvásra. Már este kilenc óra van!
- Ja! Mér' nem ezzel kezdted? Menni akarok! - ugrálok pajkosan, mint egy kisgyerek.
- Reménytelen vagy, ugye tudod? Öltözz! Hayaku!
- Hai... - kinyújtom rá a nyelvem, majd elkezdek ruhát kotorászni.
- Ez neked a gyorsaság? Cöhh, lefogadom, hogy egy meztelen csiga is gyorsabb nálad! Igyekezz már! - szólal meg két perc múlva. Esküszöm, leütöm, ha még egyszer beszól!
- Fogd már be! Sietek, nem látod!?
- Nem. - biztos, hogy megölöm! Á, meg is van, amit kerestem. Egy farmer, egy fekete top, és egy fekete cipzáras pulóver. Szuper! Gyorsan magamra rángatom, hogy az uraságnak egy rossz szava se legyen.
- Kész vagyok.
- Ideje volt már. - morog.
- Mellőznéd a beszólásaidat? Bunkó!
- Én is szeretlek! Nos, akkor mehetünk is. - rendben, de hova?
- Azt még mindig nem osztottad meg velem, hogy hova és miért megyünk.
- Aki kíváncsi, hamar megöregszik!
- Közhelyes vagy.
- Tudom. Mondtad már párszor - huh. Nyugi Ayu, nyugi!
- Inkább húzzuk el a csíkot.
- Rendben. Csak gyere utánam!
- Hogy a viharba ne... - motyogom.
- Hogy mondtad? - villannak meg szemei.
- Sehogy! Uccu neki! - álmosoly, kétszer eltipegés előtte, és máris meg van oldva. Elmúlt a veszély.

Naivan azt hittem, hogy valami flancos helyre megyünk, valami flancos úton. Ehelyett egyszerűen felszálltunk egy buszra és utaztunk vagy egy órát. Nem is gondoltam, hogy ilyenkor még vannak távolsági buszok, hisz én mindenhova gyalog jártam eddig. Néhányan furcsán néztek ránk, ekkor Kay csak bólintott. Gondolom vámpírok lehettek.
Most itt vagyunk egy újabb város közepén, azt hiszem Okinawában. Itt egy kis kertes házikó, ahova bemegyünk. Benézek a hűtőbe, hátha van valami kaja. Erre mit találok? Na, mit? Minden rekeszben egy fegyver. Ez kezd gyanús lenni. Hűtőben fegyver? Bepillantok egy szekrénybe is. Ott is fegyver. Úgy nézek a szekrényre, mintha megszólalt volna. Bár ezek után, már az se lepne meg. Ránézek Kayuura. Alig bírja visszatartani a röhögését. Nagyon kedves.
- Mi van? Min nevetgélsz? - meredek rá sokat mondóan.
- Látnod kellett volna magad! Okashii!
- Tényleg marha vicces, hogy a hűtőben virsli meg sajt helyett pisztolyok vannak, és hogy a szekrényekben a nagyitól kapott ócska sz*rok helyett szintén pisztolyok vannak.
- Jól van na, nyugi! Igazából meg lettem bízva egy feladattal. Láttak ebben a városban egy csoport egyes szintűt, akikkel végeznem kell, mert rontják a vámpírok hírét - inkább már csak kérdő pillantással válaszolok.
- Az egyes szintűek azok a vámpírok, akiket egy tisztavérű megharapott, és átalakultak vámpírrá. Az ilyenek, ha nem isznak az átváltoztatójuk véréből, egy idő után őrült, vérszomjas fenevadak lesznek.
- Uh. Mit jelent a csoport?
- Úgy tíz egyed.
- Egyed? Hisz ők is vámpírok!
- Nem... Ők már fenevadak... - ez a lesújtó hangnem mindent elárul.
- De hát, nem tilos átváltoztatni egy embert?
- De tilos, jól emlékszel. Azonban ezek gonosz tisztavérűek. A maffia, a feketepiac urai. Ők kedvtelésből csinálják. Olyakor egész családokat átváltoztatnak, pusztán önmaguk szórakoztatására. Na, az ilyen gonoszokat is próbáljuk elfogni, nem mindig sikerrel.
- Ez szörnyű. Am, meg mi vagytok ti? Embervédő szeretetszolgálat?
- Nem, azonban nem tűrjük, hogy a tisztavérűek nemességét bemocskolják.
- Értem.
- Akkor ez most a tiéd - nyújt felém egy fegyvert. - Különleges, kifejezetten egyes szintűek megölésére való. Megmutatom, hogy kell lőni.
- Ó, ne félts. Jártam lőni, még most is járnék, ha nem tűntem volna el veled. Tudom használni az ilyet.
- Akkor lőj egyet a falra! - ez kihívás? Oké! Felhúzom, a ravaszra teszem az ujjam, és már el is sült.
- Bámulatos. Jó erős volt.
- Köszi. Hogy-hogy pont van ebben a városban ilyen izé... Hogy is mondjam... Fegyverraktár házikó...?
- Óvóhely a neve. És mivel mindenhol élnek vámpírok, minden városban van, általában több is, de itt csak egy van. Csoda, hogy még nem fedezték fel a gengszterek.
- Aha.
- Na, hajrá. Semmi dolgod nem lesz, mint fedezni engem. Érted? Semmi magánakció!
- Persze, persze...
- Nem akarom, hogy bajba kerülj. - háp-háp. Ez csak duma.
- Nem fogok. - ő vajon miért nem vett magához fegyvert? Mit rejteget?

Természetesen hol keressük őket? A sikátorokban. Tisztára, mint a filmekben. Bemegy a két jófiú a sikátorba, jönnek a gonosz izék, aztán bum-bum, majd a két főhős sértetlenül kijön a szűk utcából. Ez röhejes. Újabb sikátor kerül sorra. "Vígan" fedezem Kayt. Mozgolódásra leszek figyelmes a hátunk mögött. Végre valami akció! Gyorsan reagálok, de természetesen Kay gyorsabb. Méghozzá emberfelettien gyors. Ez valami vámpír képesség? Á, nincs időm ilyeneken gondolkozni! Fedeznem kell a társam! Csak kilencen vannak. Vajon, hol a tízedik? Előkapom a fegyvert és célzok. Tűz! Nem volt pontos a találat, nem halt meg. A francba! Ezzel csak annyit értem el, hogy felfigyeltek rám is. Nagyszerű. Gratulálok magamnak. Szerintem érzik, hogy ember vagyok. Mindegyiknek vérvörös a szeme. Touya szeme egész más volt, az övé alapjáraton vörös. De ezeknek látszik a vérszomj az arcukon. Fúj! Újra célba veszem a sebesült "egyedet" ahogy Kay mondaná. Hirtelen csapja ki valami a kezemből a pisztolyt. Fölülről vetődik rám egy izé. Randább, mint a többi. Lerúgom magamról. Nem szabad, hogy megharapjon! A fegyver után kapok, de arrébb löki a bestia. Farkasszemet nézek vele. Támad. Az elsőt sikeresen kivédem. A másodikat már nem. Nagyot koppanok a falon, majd a földön kötök ki. Felpillantok. Milyen jó, hogy én vagyok a hátvéd, és én sérülök le. Huj, de szánalmas. Letörlöm ajkaim széléről a vért, majd sikeresen összeszedem magam.
- Engem ilyen könnyen nem törsz meg! - sziszegem. Az izé felé rúgok, de elkapja a lábam és felborít. Au. Így azonban elérem a pisztolyt... És bumm, már nincs is. Látom Kay is elvan. Ah! Mi a...? Hát ezt rejtegette. Uralja a jeget és a vizet. Tudtam, hogy van valami különleges képessége. Így könnyű. Aaa! Hirtelen hasít kezembe a fájdalom. Uh, csúnya seb, de nem baj. Gyorsan leöldösöm a többit is, és végeztünk. Ch, miket gondolok én itt. Kayuu épp most csinálja ki az utolsó izét.
- Jól vagy? - néz rám aggódóan.
- Persze.
- És a kezed? - mintha valami halottat látna vagy ilyesmi.
- Ja, ez? Semmiség. - nem mutatom ki a fájdalmat.
- Ayumi... Kérlek, ne hazudj!
- Én soha... - megpróbálok elmenni mellette, hogy lezárjam a témát, de nem hagyja. Túl makacs.
- Ayu!
- Ahh... - ez pont a sebesült kezem volt.
- Még hogy semmiség? Azonnal elviszlek a palotába.
- Nem!
- De! Nem érdekelsz! Nem hagyom, hogy komoly bajod legyen! Érted? Nem hagyom! - ez meglepett. Nagyon dühös. Miért félt ennyire?
- Bocsánat...
- Semmi baj - védelmező karok ölelnek át. Biztonságban érzem magam vele. De miért? Hisz miatta fordult fel az életem. Nem értem... Nem értem... Már semmit nem értek.

(Itt már kezdtem valamit érezni Kayuu iránt. Össze voltam zavarodva, nem tudtam, hogy mit akarok.)

Owari!

Szószedet:
Hai = igen, máris
Onegai=kérlek
Hayaku = Gyorsan, siess, igyekezz
Okashii = vicces

És ez pedig egy galéria a szereplőkről, kicsit több képpel:
http://www.videoplayer.hu/photos/show/92525