6. Micsoda? Na ne!

(Nem volt semmi, az előző kis incidens, igaz? Na, igen, természetes, hogy elsőre lesérülök. Szánalom! De nem baj. Csak Pozitívan!)

Ébredés, tompa fények. Lassan pislogom ki az álmosságot a szememből. Felülök. Valami puha dolog van alattam. Jé, egy ágy. Mily meglepő. Fáj a kezem, szép kis sérülés.
- Hogy vagy, kicsim? - most jól hallottam, amit mondott, vagy csak képzelődöm?
- Bárki is vagy, hagyd békén Kayuu testét! - nézek rá mosolyogva.
- Nincs ok az aggodalomra, még mindig én vagyok én.
- Huha, ez nekem így elsőre egy kicsit bonyolult - pislogok nagyokat.
- Tudom, nem gond.
- Mit tudsz?
- Amit Te.
- És én mit tudok? - kérdezem, tettetve az értetlent.
- Azt, amit tudsz, és én is tudom, mellesleg, Te is tudod, hogy én tudom, amit Te tudsz. - nevet.
- Direkt szívatsz?
- Te kérdezted, cica.
- És amúgy, meg is értetted, amit mondtál vagy csak úgy mondtad?
- Természetesen én felfogtam, nem úgy, mint egyesek.
- Na, jól van ám! - dőlök vissza durcásan az ágyba, közben magamra rántom a takarót.
- Nem kell rögtön megsértődni!
- Ki mondta, hogy megsértődtem? - morgok a paplan alatt.
- Nem kell megszólalnod sem, rád van írva.
- De hisz nem is látsz!
- Képletesen!
- Jaj, tudom, te idióta! Ne nézz hülyének!
- Á, én soha... egyéb kérdés? - hanglejtéséből tudom, hogy ismét gúnyolódik.
- Hol vagyunk?
- A palotában. - fénysebesség kétszeresével pattanok fel eddigi helyemről. Na, jó, talán ez egy apró túlzás volt.
- Mi? - mérges vagyok.
- Most mi van?
- Miért hoztál ide?
- Ez egy fogós, ravasz kérdés, amire kettő, azaz kettő egyszerű választ tudok neked adni: azért, csak.
- Ne játszd az eszed, kérlek! Szóval?
- Úgy gondoltam, itt meg tudnak gyógyítani, de tévedtem - kérdő tekintettel nézek rá. Mi az, hogy tévedett? Nehogy már egy egész palota ne tudjon velem kezdeni valamit! Ilyen nincs!
- Nos... Történt valami, aminek nem kellett volna - elkomorodik a hangja.
- Hallgatlak Kayuu. - most komolyan, miről lehet szó?
(Ayu megjegyzése: Íme, a bonyodalom, fokozzuk az izgalmat egy kicsit! Kíváncsi vagyok, mit gondolnak az olvasóim, vajon mi lehet az a valami? Mindjárt kiderül!)
- Nem húzom az agyadat, megmondom az igazságot. Te félig vámpír lettél.
- HOGY MI VAN? - ugrok neki, de hátracsavarja kezeim, ami valljuk be, a jelen helyzetben, eléggé fáj.
- Nyugi! Még nem fejeztem be! Szóval, hibáztathatsz engem, mert valóban az én hibám. Amikor anno megharaptalak, átvettél némi vámpír beütést.
- Ezt, hogy érted? - kerekednek el a szemeim.
- Soha nem lesz vérszomjad, viszont lesznek különleges képességeid. Olyanok, mint nálam a jég irányítása.
- Ez, hogy lehet? És mik a képességeim? És, hogy jön ez a gyógyulásomhoz? - értetlenkedek.
- Az majd kiderül, hogy mik a képességeid, ha felszínre törnek. És a gyógyítás... nem engedted. Tudat alatt.
- Gondolom nem meglepő, ha ezt most nem értem.
- Persze, hiszen magyarázatra szolgál. Szóval, elvileg, ha vannak képességeid, képes vagy öngyógyításra is, de Te... Nem értem, hogy miért, de nem vagy rá képes. Így gondoltuk, majd mi segítünk, de a tudatalattid létre hozott egy védővonalat, ami visszaverte a próbálkozásainkat.
- Még mindig nem tiszta, de nem baj, majd biztos fölfogom egyszer... mindenképpen... talán...
- Nem kell megijedned, az már biztos, hogy sosem kell vért innod, ami végső soron jó.
- Igen... Miért vagy velem ilyen rendes?
- Ne legyek az?
- A kérdésemre válaszolj, lehetőleg ne kérdéssel, kérlek. Ja, és ha már itt tartunk, elengedhetnél végre. Elég kényelmetlen ez a testhelyzet.
- Persze - elereszt, mire én lehuppanok az ágy szélére. Kíváncsi tekintettel meredek rá, de nem teszi azt, amit várok tőle.
- Miért kerülöd ennyire a válaszadást?
- Csupán egy oka van: nem tetszene a válasz.
- Nem tudhatod. Kérlek, legyél velem őszinte. - elszántan fürkészem ezüst íriszeit. Azt hiszem, beleszerettem. De... Nem! Az nem lehet! Vagy mégis? Ááááá! Valaki segítsen! Egy vámpír rabja lettem.
- Őszinte? Jól van cicus, TE akartad - közelebb lép, megtámaszkodik mellettem, majd csókra csábít. Finom. - Az ok? - susog a fülembe. - Mert beléd szerettem. - na, álljunk csak meg egy rövidke pillanatra! Most komolyan azt mondta, hogy szeret? Nem hiszem el. Gyengéden néz. Lehet, hogy mégis elhiszem?
- Mit mondtál? - mit tegyek?
- Szeretlek.
- Nem értem.
- Én sem - határozottan hátradönt az ágyon, s ismét birtokba veszi ajkaim. Izgató, erotikával fűtött mozdulat volt. Én ezt már nem bírom épp ésszel.
- Mi... Mit csinálsz? - sóhajtom.
- Épp szeretlek. - csókol bele a nyakamba. Annyira vadító!
- Én... Nem... Ne... - próbálok hangokat kiadni, kevés sikerrel. Túl jó, amit csinál, és ahogy csinálja.
- Ne félj, nem bánatalak - búgja. Kicsit felemelkedik, majd a csípőmnél fogva feljebb rak az ágyon. Gyengéd minden rezzenése. Ismét fölöttem terem, elveszek gyönyörű szemeiben. Lassan lehúzza pulóverem karcát. Őrjítően lassan.
- Kayuu tudom, hogy nem bántasz, de...
- Nincs de! - vág közbe.
- Kérlek, beszéljük meg ezt!
- Oké: szeretlek!
- Ne...ne! Ne mondd ezt! - kétségbeestem.
- Miért ne? - olyan szelíd az arca, elpirulok.
- Ezt nem szabad, biztos rosszul végződne.
- Honnan tudod? Nem szabad így hozzá állni. Érzem, hogy megnyugszol mellettem, érzem, hogy vonzódsz hozzám, érzem, hogy szeretsz, ne próbáld meg tagadni.
- Nem azzal van a baj, amit érzel, hanem amit most csinálsz. Azt hiszed, rögtön ágyba vihetsz? - kérdezem keserű gúnnyal.
- Ki mondta, hogy ez a tervem? Csak szerettem volna tudatni veled, amit érzek, és szerettem volna egy kicsit közelebb kerülni hozzád. Úgy látszik rossz módszert választottam. Tényleg semmi szex nem járt az eszemben. - egy sóhajtás kíséretében leszáll rólam, és leül az ágy szélére, nekem háttal. Ha most nem teszek valamit, akkor ennek itt örökre vége, pedig még el sem kezdődött. Először is végig kell gondolnom a dolgot. Igen, vonzódom hozzá, nem is kicsit... Jól van, eldöntöttem.
- Kayuu... - szólítom nevén, majd átölelem, hozzá bújok.
- Tudom, Ayu.
- Mit is szeretnél te most pontosan?
- Veled lenni. Persze, most tuti az jön, hogy "eddig is velem voltál"... - utánozza lányos hangomat, elég vicces.
- Én is veled akarok lenni. - kifürkészhetetlen a tekintete, bárhogy is bámulom, nem tudom kivenni, mire gondolhat. Ez nem ér!
- Örülök - mosolyodik el. Ez olyan cuki!
- Figyelj, én nem akartalak megbántani, csak nem tudtam mit reagálni a hirtelen jött helyzetre. Sajnálom.
- Semmi baj, van ilyen.
- Lehetséges egyáltalán, hogy ennyi idő alatt megszeress valakit?
- Véleményem szerint igen.
- És mi van, ha ez csak egy pillanatnyi fellángolás a részedről? Hiszen először csak játszottál velem.
- Minden áron le akarsz beszélni a döntésem helyességéről?
- Nem, egyszerűen csak érdekel, amit gondolsz.
- Eleinte tényleg csak játékszer voltál, de amikor elmentünk a kastélyba, és az utána történtek már kezdték megváltoztatni a véleményem. Majd jött a vadászatos sztori, és te mindvégig mellettem álltál. Ami jól esett. És sajnálom, hogy bajod esett.
- Ugyan már, semmiség. - húzódik mosolyra a szám. Még mindig nem tudom higgyek e neki, de próba-szerencse.
- Kayuu ... - nyit be hirtelen a szobába valaki. Sajnálatos módon Touya az. Ez nem igaz, és még kopogni sem képes!
- Mit akarsz Touya? - villan meg partnerem szeme.
- Valakik nagyon szeretnének beszélni veled odalent. Ne aggódj, vigyázok addig a kicsikédre - kacsint egyet. Fúj! Kay feláll, és odasétál a hívatlan vendégünkhöz.
- Ha egy ujjal is hozzá mersz érni, jéggé változtatom, és letöröm a farkadat... - sziszegi csendesen, majd távozik. Én pedig hangos kacagásban török ki.
- Ne nevess kiscica! Úgy látom, Gin megkedvelt téged.
- Gin? Találó.
- A szerencsések közé tartozol. Manapság kevés az ilyen vámpír. Én habozás nélkül megöltelek volna.
- Azt mindjárt gondoltam - nézek lemondóan, majd elnyúlok az ágyon. Rájöttem, hogy fáradt vagyok.
- Hm, bár most hogy így belegondolok, lehet, hogy előbb megerőszakoltalak volna. Jó tested van. - mér végig, és megnyalja ajakit. Undorító, mindjárt hányok.
- Fogd be! - pattanok fel, és lekeverek neki egy pofont. És pont ebben a pillanatban lép be Kayuu. Kicsit tátva marad a szája a jelenet láttán. Csattant is elég nagyot az a pofon.
- Elég nagyot kaptál barátom. - neveti el magát.
- Ezt még megkeserülöd, kislány - morog Touya, és kivágtat a szobából.
- Mi rosszat tett?
- Á, semmit. Felvázolta nekem, hogy mit tett volna, ha a helyedben lett volna.
- Értem. Bizonyára megérdemelte.
- Az biztos.
- Na, gyere, bemutatlak pár embernek. Tudsz illedelmesen viselkedni?
- Persze. Köszönök, jó pofát vágok, és válaszolok a kérdésekre.
- Köszönöm.
- O, semmiség. Úgyis kíváncsi vagyok a többiekre.
- Van még egy-két rendes köztük, ne aggódj.
- Nem aggódom, menjünk.
Kilépünk a helyiségből, és elindulunk a hosszú folyosón, minek végét fény borítja. Ahogy közeledünk, már hallom a zajokat. Mi lesz itt ma még?

Owari!

(Gin=ezüst)

Folytatása következik...