9. Vérszomj, vérfarkasok, új erő... mi jöhet még?

Egy hölgynek arra kell ébrednie, hogy a párja nincs mellette? Hát ez kiábrándító, kérem szépen! Drága jó vámpírunk háttal áll nekem, jó messze az ágytól. Mi baja lehet?
- Mi a baj? - nézem aggódva a háta közepét.
- Menj innen... - hangzik rekedt válasza. Rosszat sejtek, de nem mozdulok. Lassan megfordul, és én meglátom a baj forrását. Szemei vérvörösek, lélegzetvétele szapora. Rátört a vérszomj.
- Kay... - meredek rá, mint egy riadt kiscica. Pillanatok alatt terem fölöttem, csuklóimat a fejem fölé szegezi, testével rám nehezedik. Eluralkodik rajtam a félelem. Nem is attól félek igazán, hogy megharap, hanem a következményektől. Lehet, hogy akkor teljes vámpír leszek. Ha megteszi, akkor Ő ezzel ígéretet szeg. Lassan végignyal nyakamon, érzem tűhegyes szemfogait, mik kissé felsértik a bőröm. Légzésem felgyorsul, egész testemben remegek. Gin is liheg, próbál ellenállni a vérszomjnak. Vajon, ha iszik belőlem, akkor gyorsan vége van az egésznek? Akkor Ő jobban lesz? Lehet, hogy mindezekre igen a válasz. Márpedig akkor engednem kell neki.
- Gyerünk! Igyál belőlem! - nyelek nagyot, de határozottan beszélek. - Mire vársz még?
- Nem lehet... - suttog. Nagyon küzd, de ez ellen nem tehet semmit. Érzem, hogy ismét feltüzeli bőrömet nyelve érintésével. Lehunyom szemem, érzem, hogy a félelem hatására valamiféle erő szabadul fel bennem. A következő pillanatban egy puffanást hallok, mire felpattannak pilláim, és felülök az ágyon. Kay a szemben lévő fal tövében ül, fölötte egy nagy repedés. Bűnbánóan rám néz, majd kissé megvillannak a szemei. Vajon miért? Ja... Már értem... Nincs rajtam semmi ruha, ezért gyorsan magamra terítem a takarót. Érzem, hogy lágyan csordogál a vér a nyakamból, pedig meg se harapott, csak felsértette a bőrt.
- Sajnálom - halkan beszél.
- Semmi baj. De mi volt ez? Ezt én csináltam? - pillanatnyilag cseppet sem érdekel, hogy mit akart tenni, az érdekel, hogy hogyan tudtam Őt ellökni.
- Igen, Te csináltad. Úgy látszik, kezd kibontakozni az erőd, a félelem felszínre hozta.
- Jól vagy? - sétálok oda hozzá takaróba csavarva, s letérdelek mellé.
- Nem haragszol? - szomorúnak látszik. Lehet egy vámpír ilyen?
- Nem - ölelem át. Pár percig így maradunk, majd Ő föláll, és felhúz magával. Érzem, hogy a paplan lágy suhogással leesik testemről. - A francba... - gyorsan Gin nyakába ugrok, hogy ne lásson, minek az a gyönyörű eredménye lesz, hogy egy hatalmasat esünk.
- Véres lett a takaró... - nyögi meglepetten.
- Bocsánat - motyogom, szégyenkezve lesütöm szemeim, és feltápászkodok róla.
- Mutasd - utasít. Ismét végignyalja a seb vonalát, de most gyógyítás céljából. Kissé felszisszenek.
- Jó lesz, ha már tudatosan is tudom használni az erőm. Akkor az ilyen esetek kiküszöbölhetőek lesznek. Au... Nyom valami... Mármint... Nem kell félreérteni! - orrolok rá gúnyos arckifejezése láttán.
- A fegyverem az - csipkelődik.
- Melyik?
- Amelyik fémből van - puszil meg.
- Akkor jó, reméltem is. - kacsintok. Gyorsan felkapom a takarót és felkelek a földről. Elindulok a fürdőszoba felé, de hirtelen megszédülök. Ha Kay nem kap el, még a fejemet is sikerül betörnöm a mai nap alkalmával.
- Vigyázz magadra, mégis csak egy hatalmas erőlöketet adtál ki magadból. Amúgy hova indultál?
- Fürdeni. Egyedül! - nézek szúrósan éhes pillantását látva.
- Rendben, ahogy óhajtod. Ha készen vagy, kérlek, öltözz fel, a szekrényben találsz bő választékot, és gyere le a nagyterembe.
- Igenis főnök! - intek, majd beszáguldok a fürdőszobába. Megeresztem a jó meleg pancsivizem, majd telerakom jó sok rózsa illatú habfürdővel a majdnem színültig megtelt kádat. Vígan beleugrok, kilocsolva sok vizet, de nem érdekel. Ellazítom magam, lehunyom kék íriszeim, s elmélyülök a gondolataimban. Örülök, hogy Ginnek adtam magam oda először. Azt sem bánom, hogy félig vámpírrá változtam. Viszont remélem, többször nem lesz ilyen alkalom. Nagyon rossz Őt ilyen állapotban látni. Semmi sem érdekli, csak az éhsége, és mégis küzd saját maga ellen. Remélem, már jobban van.
Úgy érzem, ideje lenne lemenni a vámpírok közé. Gyorsan kiugrom a kádból, megtörölközök, s elindulok a ruhásszekrény irányába. Ahogy kinyitom, a lélegzetem is elakad. Itt minden van, szakadt farmertól kezdve a gyönyörű estélyi ruháig. Kikapok egy fehér toppot, egy méretben megfelelő fehér melltartót, egy melegítő gatyót, és egy fehér kardigánt, majd magamra aggatom őket. Elégedetten állok a tükör előtt, megfésülködök, majd hátrahagyva a szobácskát, a nagyterem felé indulok. A lefelé vezető lépcsősoron sok más vérszívóval találkozom. Igen furcsán tekintenek rám, de nem bántanak. Lent Touya fogad.
- Üdvözöllek kicsi lány! Kövess! - ez a gúnyos, fellengzős stílus, fúj!
- Hali! - köszönök flegmán, majd utána eredek. - Kayuu úr már vár téged - nyitja ki a nagyterem ajtaját, ami még mindig hemzseg szemfogas barátainktól. Touya párom irányába mutogat, majd otthagy. Olyan kedves. Határozottan felé igyekezek, bátorságot sugallva a többiek felé, hátha kedvüket szegem, s így nem támadnak majd meg. Körülbelül öt méter választ el a célomtól, mikor hirtelen valaki kést szegez a torkomnak. A levegő megfagy, mindenki elcsitul. Elegem van! Na, majd én jól ellátom a baját! Csak még azt nem tudom, hogy hogyan.
- Nem is gondoltam volna, hogy itt találkozunk újra, Ayumi. - ez a hang ismerős. Hát persze! Kimio, az egyik volt barátom, régen nagyon jóban voltunk. Álmaimban sem hittem volna, hogy Ő is egy vámpír.
- Én sem, elhiheted. Ha megkérnélek, tedd el azt a vackot! - halál nyugodt vagyok. Elveszi torkomtól a fegyvert, mire a nyakába ugrok. Meglepett morajlás fut végig a termen. Kay idegesen mered rám. Kacsintok egyet, hogy tudja, nincs baj.
- Rég láttalak, cicus - mosolyog.
- Én is. De nyugi, mint látod, még élek. Azért tűntem el, mert Kayuu elvitt.
- Hallottam róla, de legalább jó kezekben voltál.
- Azt meghiszem.
- Úgy tudom, immár félig Te is közénk tartozol.
- Valóban. Nem is bánom, így erősebb vagyok.
- Tehát, jól ment a sorod. Örülök neki. Figyelj, mondd meg Kayuu úrnak, hogy nem akartalak bántani, és hogy barátok vagyunk, mert én itt senki vagyok, és ezért a fejemet is vehetnék.
- Kihúzlak a bajból, ne aggódj!
- Most mennem kell, feladatom van, csak látni szerettelek volna még egyszer. Vigyázz magadra Ayu! - puszit nyom a homlokomra, és távozik. Visszatér az alapzsivaj a terembe. Gondolom, mindenki kitárgyalja a történteket. Utálom ezt a felhajtást magam körül, nem vagyok én ekkora szám.
- Szia, édes! - foglalok helyet ezüstöm ölében.
- Mi volt ez? - von kérdőre azonnal. Tudtam, hogy ez lesz. Így legyen ötösöm a lottón is.
- Nagyon jó barátok voltunk, és vagyunk, soha nem is sejtettem a valódi kilétét.
- Akkor jól végezte a munkáját.
- Ugye most ezért nem fogja Őt valaki kinyírni?
- Ha én nem engedem, akkor nem.
- Kérlek, ne engedd! Én szeretném, ha életben maradna! - nézek rá kiscica szemekkel, ha már úgyis mindig le vagyok cicusozva.
- Rendben. De csak ha kapok egy csókot - mosolyodik el kacéran.
- Úgy hiszem, ez teljesíthető feltétel a részemről - forró csókot hintek ajkaira. - Elégedett az uraságod?
- Nagyon is.
- Miért kellett lejönnöm? Ez most így eszembe jutott.
- Hogy velem legyél. Ez nem elég indok?
- Nekem elég, de biztos van a háttérben még valami.
- Nos, igen. Annak, hogy itt maradj, van pár feltétele.
- Még pedig?
- Ki kell tanulnod a vadász szakmát, ebbe beletartozik a fegyverhasználat. És ezen kívül még meg kell tanulnod előhívni, használni, majd kordában tartani az erődet.
- Szerintem ez menni fog. Még valami?
- Hát... - nagyon nem akarja kinyögni.
- Na, ki vele! Erős vagyok, kibírom!
- Hát jó, legyen. El kell, hogy jegyezzelek két héten belül, ha igent mondasz, maradhatsz, ha nemet, akkor meg kell, hogy öljelek, mivel ismered minden titkunkat.
- HOGY MI VAN? Te teljesen meg vagy húzatva? - idegsen meredek rá.
- Csak vicc volt.
- Elég gyengécskére sikerült... - nézek sötéten.
- Nem hagyhattam ki. - hirtelen mindenki oldalra kapja a fejét. Farkas vonyítás hallatszik abból az irányból. - Baj van - komorul el az arca.
- Mi történt?
- Újabb vámpírgyilkosság. Érzem a vérszagot. A vérfarkasok megöltek valakit. Csak fokozódik a bonyodalom.
- Miért ölnének a vérfarkasok vámpírt? Ők nem embereket esznek?
- Csak nagyon ritkán. Ők is állatokat esznek, mint a farkasok, csak sokkal nagyobb mennyiségben. És azért ölnek most vérszívót, mert történt valami, aminek nem kellett volna.
- Kifejtenéd?
- Igen, de közben indulnunk kell, le kell zárni mindent, és ki kell menni a helyszínre. Undorító egy meló. Jöhetsz Te is, meg tudlak védeni. Ellenük már szabad használni a teljes erőmet. - mindenki nyüzsgölődik a teremben. Gin és Aka mindenkit elküldtek a helyükre, ezek szerint csak hárman megyünk.
- Hozod a lányt is? - veti elénk a kérdését Yuu.
- Igen. Ellenvetés?
- Nincs - morog, majd elindulunk.
- Nincs messze - közli kedvesem, majd belefog a magyarázatba. - Szóval, a vérfarkasok és a vérszívók régen ősi ellenségek voltak. Volt sok nagy háború is, mint ahogy az illik. Ám egy nap a két faj vezetője valami megmagyarázhatatlan módon egyezséget kötött egymással, így békesség kezdett uralkodni a vidéken. De hát, ahogy ez szokás, valaki felrúgta az egyességet, ami azt jelentette, hogy egy vámpír és egy farkas csatározni kezdett. Végül mindkettő belehalt, és sajnos a pláne az volt, hogy jó barátok voltak, és fontos emberek. Így jöttek az újabb viták, amik mára már nagyon elfajultak, és nem tudunk mit kezdeni. Pepitában ennyi.
- Hülyeség ilyen miatt konfliktust teremteni.
- Szerintem is, de hát ez van... - hamar kiérünk a helyszínre. Már csak csontokat és lábnyomokat találunk a földön.
- Ajjaj. Ott az azonosítója, Gin. - mutat Aka egy jelvényféle felé.
- Genova von Gittenberg - olvassa az imént említett. - Egy nemes vámpírnő. Nagyszerű. Ennél rosszabb már nem is lehetne. Bár, ahogy látom, nagyon küzdött szegény pára, de esélye se volt. A lábnyomok alapján tízszeres túlerőben voltak a korcsok.
- Ez szörnyű - kicsit ledermedek a látványtól. Hirtelen mozgolódást hallok a hátam mögül. Kicsit megijedek, mégis ösztönösen arra fordulok. Egy támadó árnyék suhan el előttem. Kirakom felé a kezem, nem tudom miért, ez csak úgy jön. Megint érzem az erőt, s ellököm a bestiát. Kayuu hirtelen elém ugrik, meg akar védeni, gyorsan kivégzi a dögöt.
- Ügyes vagy - dicsér meg.
- Én... izé... nem csináltam semmit...
- Még meg kell tanulnod uralni. Semmi vész. Kiküldünk ide egy egységet, ami megvizsgál mindent. Maradsz addig Yuu? Én visszaviszem Őt - mutat rám.
- Persze, menjetek - mondja kelletlenül társunk. Olyan furcsa érzés az erőt birtokolni, de végül is jó, most is hasznát tudtam venni. Megint egy izgalmas napot tudhatok a hátam mögött.

Owari!

Folytatása következik...