10. Változás szele

- Kayuu? - szólítom meg.
- Hm?
- Miért jött vissza az a vérfarkas?
- Érted - néz mélyen a szemembe. - Azt hiszem, ez egyértelmű volt.
- Miért? És miért egyedül? Ha a társai elkísérték volna, több eséllyel indul, nem?
- Sose próbálj megérteni egy vérfarkast. Véleményem szerint megérezte, hogy mi vagy, és veszélyt látott benned. Mellesleg, ha meg egyedül sikerült volna megölni téged, vagy élve el tudott volna fogni, akkor ő lett volna a hős. Pusztán ennyi. Amikor át vannak változva, ezeknek szinte csak ösztöneik vannak.
- Akkor én most üldözött leszek?
- Valószínűleg. Szerintem nem az életed kell nekik, hanem az erőd. Majdnem biztos, hogy nem akarnak megölni, csak elrabolni, és ha ez sikerül nekik, amit kétlek, akkor maximum megkínoznak, vagy ilyesmi.
- Köszi, ez igazán bíztató! - mondom ironikusan.
- Nem kell félned, meg foglak védeni. Bármibe is kerüljön - ez az elszánt tekintet. Nem hazudik, látom rajta.
- Van neked annál fontosabb dolog is, minthogy engem megvédj - kemény szavak ezek, de tényleg így van. Nem akarom, hogy miattam megsérüljön. Hirtelen megtorpan, karon ragad és magához ránt.
- Mondd, Te hülye vagy? Pillanatnyilag nincs fontosabb nálad - túl rendes, ez már gyanús.
- Mondd, vámpír vagy Te egyáltalán? Mert nagyon különbözöl a többiektől - suttogok.
- Igen az vagyok. De kérem szépen, mindig olyanok voltak a történelem nagy alakjai, akik különböztek másoktól. Nézd meg Einsteint, mindenki őrültnek hitte, pedig zseni volt. Engem mindenki idiótának hisz, de muszáj tisztelniük, sokszor forralnak ellenem merényleteket, de tíz lépéssel előttük járok. Mellesleg szeretek ilyen lenni, utálnám magam, ha egy vérivó, arrogáns gyilkoló gép lennék, aki nem képes szeretni.
- Arrogánsnak arrogáns vagy, és vért is iszol, de szeretni azt tudsz. - dörgölőzök hozzá. Komolyan mondom, meg kéne tanulnom dorombolni. - Még az a szerencse, hogy szeretsz, ha nem így lenne, már kinyírtalak volna.
- Honnan gondolod, hogy téged szeretlek?
- Nem tudom, ki suttogta ezt az édes szót a fülembe, miután a magáévá tett.
- Csak próbára tettelek.
- Már kezdtem azt hinni, hogy csak arra kellettem - ha Ő így, akkor én is.
- Ugyan, arra használhattam volna mást is. Gondolkodj logikusan.
- A logika nem az erősségem, szivi.
- Vettem észre... - jó, most akadtam ki. Ellököm magamtól, és elkezdek dühösen az ellenkező irányba csörtetni. Hamar kiérek az ösvényről, egy szép nagy rétre érkezem.

Megtorpanok.

Minden érzékem igyekszik magába inni a látványt.
- Csodálatos - ámuldozok suttogva. A Nap éppen egy narancssárga golyóként hagyja el az égboltot.
- Ugye? - Kay utánam jött. Valamiért, most tudok ennek örülni.
- Szeretlek - vetem magam a nyakába. Természetesen nem készült fel erre a reakcióra, és a földön végezzük. Pont, mint nemrég a szobában. Felemelem fejem, s lágy csókot hintek ajkaira. Átölel, majd viszonozza tettem.
- Ez a helyzet beleillik valami nyálas, argentin szappanoperába - nevetem el magam.
- Nem tagadom eme állítást, kisasszony! - gyengéd behatására átfordulunk. Úgy látom, szeret vezető pozícióba lenni. Végigméri egész lényem, s elmosolyodik.
- Mi ilyen vicces? - zökkentem ki gondolataiból.
- Semmi. Vágyom rád... Megmagyarázhatatlan erő húz feléd. Egyszerűen nem tudom, mit érzek. Vonzalom? Vágy? Rajongás? Talán ezt mind együtt? Nem tudom. Zavar, hogy nem tiszta az elmém - lassan rám dől, összekulcsolja ujjait enyéimmel.
- Ez most meglepett. Szerintem ezt hívják szerelemnek, Kayuu. Persze nem tudhatom helyetted a dolgokat.
- Te talán biztos vagy az érzelmeidben? Bizton állítod, hogy "Igen, ez AZ!" ?
- Én ilyet egy szóval sem mondtam. Inkább azt tudnám mondani, hogy "Igen, talán Ő az...". Figyelj, majd kialakul minden. Részemről örülök, hogy te voltál az első, és azt száz százalékosan tudom, hogy szeretlek.
- Köszönöm - olyan lágy a hangja, mintha nem is vele beszélnék. Teljesen más a viselkedése. Ezt nem értem.
- Történt valami? - kérdezem szomorúan. Vajon mi van a háttérben?
- Miközben Te fent készülődtél, kaptam egy hírt. El kell mennem egy hónapra - a szívverésem felgyorsul, egy lélegzetvétel kimarad. Ujjaim lassan kicsúsznak az övéi közül.

Nem akarom.

- Ne... - nyögöm, mintha megbabonáztak volna.
- Ha ezt tudtam volna, nem teszem meg. Akkor nem fájna ennyire, hogy elmegyek.
- Gondolom, esély sincs arra, hogy veled tartsak.
- Nincs. Megpróbáltam mindent, de nem lehet. Nagyon veszélyes "küldetés" lesz.
- Nem akarlak elveszíteni! - ölelem át görcsösen hátát.
- Ne félj! Ígérem, hogy visszajövök. Ígérem neked. - lassan elered az eső, vele együtt könnyem is patakzani kezdenek. - Ne sírj! Ez az este még a miénk.
- Holnap indulsz is? Nagyszerű - kezdek fázni, félek, vacogok, sírok. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Ez most nagyon nem kellett volna.
- Visszaviszlek. Nem akarom, hogy még beteg is legyél. - ahogy ezt kimondja, máris egy jó nagyot tüsszentek. Ironikus nem? Gin gyorsan felkap a földről. Hamar visszaérünk a kastélyba, a szobácskába. Óvatosan az ágyra rak, üveges tekintettel meredek magam elé. Fölém mászik, megcsókol. Szenvedélyesen viszonzom. Ha már itt vagyunk, használjuk is ki. Hevességétől végigcikázik rajtam a vágy. Hiába tudom, hogy nem lesz több ennél, a testem mégis így reagál. Utálom magam ezért.
- Ka... yuu... Ne... Kérlek ne... Ne nehezítsd meg még jobban... - sóhajtom, mikor már a nyakamat kényezteti.
- Sajnálom - borul rám ismét, átölel, összekulcsolja kezeinket. Nyugalomban fekszünk így, kiélvezve minden pillanatot. Álmaimban sem hittem volna, hogy rátalálok egy ilyen fiúra. Először egy bunkó parasztnak hittem, és mégis egy érző lélek. Csak a megfelelő személy kell, aki kihozza belőle a valódi énjét. Egyszóval imádnivaló.
Vajon visszajön? Persze, hiszen megígérte. És be fogja tartani, igaz? Igen! Miért győzködöm itt magam? Majd lesz, ami lesz. Nem szabad egy ilyen miatt összeomlani. Sajnos nagyon sokat jelent nekem, ha valaki szeret. Képes lennék érte mindent feladni.

Mindent.

Úgy érzem, ez az egy hónap nem lesz valami kellemes. Itt maradok ennyi sok éhes fenevad között, és már nem lesz, aki megvédjen. Jó, talán Aka vagy Touya kiáll értem. Talán. Á, hiú reményeket kergetek! Már megint! Túl naiv vagy Ayu, túl naiv vagy.
- Ayumi, ne rágódj ezen, kérlek! - mintha olvasna a gondolataimban. - A két tisztavérű majd vigyáz rád, gondoskodom róla.
- Rendben. Megleszek, mire visszaérsz, kitanulom a vadász szakmát, jól fogok fegyvert forgatni, és az erőmet is uralom majd. Lesz dolgom, annyi szent.
- Ha ennyi idő alatt megleszel vele, akkor olyan ajándékot kapsz tőlem, amit sosem felejtesz el! - kacsint rám.
- Megegyeztünk. Ezt vehetjük fogadásnak is. Ha nem sikerül, kívánhatsz tőlem bármit.
- Bármit? Biztos vagy Te ebben?
- Igen. Bízom benne, hogy nem leszel szemét, és valami olyat kérsz, ami egészséges határokon belül van.
- Naiv vagy.
- Tudom, de nem érdekel. Sz-e-r-e-t-l-e-k és ez a lényeg - mondom neki szépen, tagoltan.
- Imádlak - veszi birtokba ajkaim. Végigsimít felső testemen, mire kissé megfeszülök - Alig bírom magam visszafogni - nyögi.
- Próbálkozz vele, kérlek. Így is elég rossz az egész - nézek szomorúan.
- Bocsánat - mosolyog. Mellém fekszik, ölel, csókol, kényeztet. Lassan szenderedek álomba, gyakorlott simogatásai alatt. Félek. Vajon mit tartogat a reggel?

Napsugarak, fények, reggeli pára, friss levegő árad be a nyitott ablakon. Gin már rég nincsen itt. Fel sem ébredtem, mikor elment, ezért haragszom is magamra. Szomorúan kémlelem a zöld tájat az ablakpárkány előtti kis székről. Kopogást hallok.
- Igen?
- Szia. Nem jössz re reggelizni? Vagy netán ágyba kéreted? - Touya tud kedves is lenni? Ez új.
- Semmi étvágyam, de lemegyek.
- Megvárjalak? Nehogy összeakadj egy ellenségeddel. Mert már most sok van.
- Kay befenyített, hogy így viselkedsz? Szemétkedhetsz ám, ha jól esik. Én nem bánom - nézek rá dühösen. Pedig nem vagyok rá dühös.
- Nem fenyített be. Nekem is van szívem, bármennyire is meglepő, és Kay mégis csak a rokonom, ha úgy vesszük. Tudok mindenről, ami kettőtök közt történt.
- Rendben. Mehetünk - lassan lépkedünk le a meredek lépcsőn. Minden lépcsőfokkal nő az üresség érzete bennem. Nincs csipkelődés, nincsenek csókok, se érintések, se mindent elmondó pillantások. Nem értem miért van ilyen hatással rám ez az egész. talán azért, mert úgy jött ki a dolog, mintha csak arra kellettem volna neki. Most meg itt hagyott. Pedig nem így van. Vagy igen? És megint csak naiv vagyok? Hiszen, Ő is megmondta. Felvillan előttem minden emlék. Minden, ami eddig történt. Az első veszekedések, az első csók, az első érintések, a közös zuhany, a csalódás, a harc, az első éjszaka. Ez az egész olyan, mintha csak egy álom lenne. Egy csodálatos álom, ami most rémbe csap át. Megpróbálom átvészelni ezt a rossz időszakot, hogy végül jöhessen a boldogság. A boldogság, miről csak álmodni lehet, s mivel ez egy álom, megadatik majd a boldogság is. Egy újabb gondolat csap agyamba. Rádöbbenek, tényleg szeretem.

Szeretem.

Owari!

Folytatása következik...