12. Megbánt lövés

Feltölt, felhúz, céloz, lő. Sikerül elsőre pontosan eltalálnom a célt.
- Nem rossz. De ez nem elég.
- Mi volt a hiba? - sóhajtok lemondóan. Úgy látszik, hosszú nap elé nézünk.
- Túl sokat vacakolsz. Látom, hogy tökéletesen becélzol, de nem mered azonnal ellőni. Ebből kiderül, hogy nincs tapasztalatod éles helyzetekben. Figyelj, kipróbálunk valamit. Most ne arra koncentrálj, hogy precíz legyél, hanem arra, hogy célzás után rögtön lőj, és ne vacakolj sokat. Ha ez már megy, tovább lépünk.
- Rendben - még kilenc lövésem van tárcseréig. Felhúz, céloz, lő! Hát ez borzalmas volt. Két centivel a cél mellé ment.
- Nem jó. Most már ideges is vagy, hogy nem fog sikerülni. Mi lesz veled élesben? - ingatja fejét. - Még egyszer!
- Hai! - nagy levegőt veszek. Felhúz, céloz, lő! Ugyanolyan eredmény, mint az előbb.
- Még! - gyerünk Ayu, menni fog! Rögtön húzd meg a ravaszt, ne törődj mással! Mély levegő, felhúz, céloz, lő!
- Ez szörnyű. Nem vagy képes felfogni, amit csinálni kéne? - mérgelődik. - Nem értem, hogy szerethetett Gin bele egy ilyen idiótába.
- Befognád?! - kiabálok rá, és ráemelem a fegyvert.
- Nocsak, dühös vagy? Mire vársz még? Lőj! - halál nyugodtan beszél.
- Fogd be!
- Úgyse mered, minek is jártatom én itt a számat? - lép közelebb.
- Maradj ott! Honnan veszed, hogy nem merem?
- Ha lenne hozzá bátorságod, már rég lelőttél volna. De nem mered. Gyáva nyúl vagy.
- Elegem van belőled! - szinte vakon meghúzom a ravaszt. Elsütöm a fegyvert. Még célozni is elfelejtettem, és ez volt Touya szerencséje. A földön térdel, bal vállán jobb keze pihen. Vér csordogál ujjai közül. Mit tettem? - Jól vagy? - rohanok oda hozzá.
- Szerencse, hogy még nincs elég tapasztalatod éles helyzetben.
- Miért nem hallgattál rám?
- Nem gondoltam volna, hogy elsütöd. Tévedtem veled kapcsolatban. - valami furcsát kezdek érezni. Szemem megakad a véres ruhán. Nyáltermelésem megindul. Légzésem felgyorsul. Mi ez? Csak nem a vérre vágyom? Nem! Az nem lehet!
- Látom rád tört a vérszomj - áll fel.
- Nem!
- Dehogynem. Hallod a vérem lüktetését igaz? Nem tudod levenni rólam a szemed, kezd elhomályosulni a józan eszed - minden stimmel.
- Nehm... - már szabályosan lihegek.
- Gyere, igyál! - ölel magához.
- Nehm lehet! Nehm lehnne szabadh ehnnek mehgtörténnieh.
- Kay nem mondta el, mert meg akart védeni. Tudtuk, hogy egyszer eljön ennek az ideje is.
- Neh! Mehnj innehn! - próbálnám ellökni magamtól, de nem engedi.
- Igyál, hidd el jobb lesz úgy! Ne ellenkezz az ösztöneid ellen - lassan közeledik fejem a sebhez. Már nem tudom irányítani a testem. Végignyalom, ízlelgetem, nagyon finom. Finom?! Nem vagyok normális, mégis elkezdem nyelni az éltető nedűt. Undorító, mégsem tudok elszakadni róla. Lassan kezd múlni a vér utáni vágyam. Nem tudom mennyi idő telt el, de elszakítom fejem vállától. Rosszul vagyok, lábaim nem engedelmeskednek, összecsuklanak.
- Jól vagy? Kicsit sokkot kaptál - hallom meg Touya gyengéd hangját. Gyengéd?! Ez új.
- Sajnálom. Ezt nem akartam - könnyeim lassan folyni kezdenek vértől szennyezett arcomról.
- Jobb volt így, mintha egy ártatlant sebeztél volna meg, nem de? Legalább én tudom mit éreztél.
- Igazad van - suttogok. - Ezentúl mindig ezt kell majd tennem, ha éhes vagyok? - sírom el magam.
- Egy módja van annak, hogy örökre megszűntesd a vérszomjad. Ha iszol annak a véréből, aki először ivott belőled, tehát Ginből.
- Hát ez nagyszerű.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.
- Miért vagy most ilyen kedves? Nem kell ám, meg se érdemlem. Csak furcsa, hogy egyszer ilyen vagy, egyszer meg olyan.
- Egyik rossz tulajdonságom, hogy szeszélyes vagyok. És pedig igenis megérdemled. Kevés lány reagálna így, ha egy vámpír elrabolná. Kevés lány ilyen aranyos és szép, de mégis vad és önfejű egyben. Figyelemreméltó személyiséged van, annyi szent.
- Köszi... - motyogom. Még mindig rosszul vagyok, a hányinger kerülget. - Valamit már régóta meg szeretnék kérdezni tőled - emelem rá kék íriszeim.
- Hallgatom - mosolyodik el.
- Mi a másik neved? - meglepetten néz rám, majd szólásra nyitja száját.
- Murasaki.
- Meglepő módon ez is nagyon találó - kacagok. Kezdem jobban érezni magam.
- Hát igen - nevet velem, ez jól esik. Mindketten feltápászkodunk a földről. Hálásan véradómra pillantok, mire ujjával letörli vöröslő ajkaimat. - Így már jobb - nyugtázza elégedett pillantással. - Menjünk be, szerintem elég volt ennyi izgalom.
- Rendben - miközben befelé haladunk, végigmérem magam. A ruhám tiszta piros, számban még mindig érzem a felejthetetlen ízt. Undorodom magamtól. Bizonyára ez kiült arckifejezésemre is, mert Murasaki elég furcsán néz rám.
- Jobb lesz, ha már most megszokod. Márpedig kénytelen leszel, mert Kay előreláthatólag nem fog egyhamar visszatérni.
- Honnan gondolod, hogy innák belőle a magam javára?
- Lehet, hogy most még felmerül benned ez a kérdés, de lehet, hogy egy hónap múlva már nem is akarsz majd lemondani erről az érzésről, avagy ahogy Gin megjön, máris ráveted magad, hogy ne kelljen tovább szenvedned. Nem tudhatod.
- Hm, majd meglátjuk. - levetem magam az ágyra, és azonnal leszedem magamról véres ingemet, mi alatt csak egy kis top van. Nem nézek fel, de érzem magamon Touya vágytól éhes pillantását.
- Szerintem menj, és mosakodj meg. Jót fog tenni egy kis felfrissülés - hallgatok rá, és lassan bevánszorgok a fürdőbe. Lemosom magamról a rám száradt piros lét. A tükörből mintha nem is én néznék vissza. Szörnyen festek.
- Valamivel jobban érzed magad? - szegezi nekem kérdését, miközben az ajtónak támaszkodik.
- Aha - alig jön ki hang a torkomon. Gyorsan elvágtatok mellette, és újra elhelyezkedek a puha francián.
- Nem úgy néz ki - ül mellém. Zavar a közvetlensége. Persze, jól néz ki, meg minden, de én akkor sem fogom megcsalni Kayt. Ha már itt tartunk vele kapcsoltban pedig rossz előérzetem támadt. Remélem jól vagy. - Imádom ezt az elmerengő arcodat. Pillanatok alatt mély gondolkozásba tudsz esni - somolyog.
- Túl kedves vagy manapság - jegyzem meg.
- Talán zavar? Lehetek bunkó is, ha szeretnéd.
- Nem azért mondtam, csak érdekes, és feltűnt. Ennyi.
- Tudod, eleinte egy hülye visítozós kis libának gondoltalak, de rá kellett jönnöm, hogy valójában néhány dologban nagyon is hasonlítasz ránk. És ez teszik. Különleges személyiséged van, és ez megfogott - ma már másodszorra hozza fel ezt a személyiség dolgot.
- Hülye visítozós kis liba? Hát ez aranyos. Mellesleg én nem gondolom magam annyira különlegesnek, de ha te így gondolod, én csak örülök neki.
- Helyes - jobb, ha én most lelépek, nem akarok semmi bonyodalmat. Gyorsan fel akarok pattanni, de Mura visszaránt, s fölém kerekedik. - Ne menj el, kérlek.
- Touya... pont ezt akartam elkerülni... - egy ideig nézi emelkedő, majd süllyedő mellkasom, s válaszol.
- Nem fogok semmit csinálni, csak maradj itt, kérlek! - néz mélyen a szemembe. Vörös íriszei ugyan olyan rabul ejtőek, mint Kay ezüstjei.
- Touya... - cselekvésre sarkalló a hangom. Jó lenne, ha lemászna rólam.
- Kérlek! - ez a kérlelő hang. Ha ezt így folytatja, itt maradok.
- Touya! - erőteljesen rászólok, de még mindig nem moccan. Úgy látom nagyon elhatározta magát.
- Kérlek! Kérlek... - a vége felé elhalkul, mintha ezzel is drámai hatást akarna kelteni. Hát sikerül is neki, nem mondom. Megadóan oldalra pillantok. - Köszönöm.
- Ugyan, semmiség.
- Nézz rám - nem tudom miért, de engedelmeskedek neki. Egy ideig foglyul ejt tekintetével, majd óvatosan rám hajtja fejét. A légzése lassabb, mintha nyugodtabb lenne. Óriási. Néha meglep, miket ki nem tudok váltani egy vámpírból.
- Mondd, miért csinálod ezt? Csak még jobban meg akarod nehezíteni a dolgom? - érdeklődök keserűen.
- Épp ellenkezőleg. Könnyíteni szeretném, azzal, hogy Kay távollétében is van itt valaki, aki vigyáz rád.
- Lefogadom, hogy pár napja még nem mondtál volna ilyet.
- Rosszul gondolod. Attól, hogy Te nem veszed észre, még ugyanúgy történnek dolgok. De mindegy, nem érdekes.
- Sajnálom, na. Most boldog vagy? - teszem hátára kezeim. Remegek. De vajon miért? Félek is, és jól is esik egyszerre. Szeretem, ha törődnek velem.
- Nem ezért, de boldog vagyok.
- Az jó - annyira kínos ez a helyzet, mindjárt idehalok. Vicces.
- És Te boldog vagy?
- Ez egy nagyon jó kérdés, amire viszont nem tudok válaszolni. Gőzöm sincs.
- Ez érdekes. - felemeli fejét, csillog a szeme. - Most mennem kell, pihend ki magad - lágyan puszit lehel ajkaimra. Te jó ég! Ő most szájra puszit adott. És én meg hagytam! Hülye vagyok! Meglepett és kétségbeesett pillantásomra újabb mosoly bujkál szája szélén. Feláll, és kisétál a szobából. A francba! Már megint hagytam, hogy olyat csináljon, amit megbánok. Nagyon elegem van, azonban mégis jól esett, amit művelt. Lehet, azért csinálja, mert ágyba akar vinni. Sajnos nem tudhatom, őszinték-e a szándékai. Bár valószínűleg nem, mivel egy vámpírról beszélünk. Bizony, ilyen ez élet. Sok a jó, és a rossz. Néha úgy érezzük több a rossz, de legalább tanulunk a hibákból és idővel úgyis kiegyenlítik egymást a jóval. Már megint milyen bolondságokon filozofálok itt? Ez szörnyű. Valami nem százas velem kapcsolatban, az tuti. Végül is, félig vámpír vagyok.

(Murasaki = lila)

Owari!

Folytatása következik...