14. Karjaidban

- Fiúk! Azt hiszem, én elmegyek zuhanyozni - hagyom magukra őket. Úgy teszek, mintha természetes dolog lenne Touya fürdőjében tartózkodnom. Pedig korántsem az. Igazán igényes helyiség, meg kell, hogy mondjam. Sokkal szebb, mint Kayé. Gyorsan lekapom magamról a ruhákat és beállok a forró zuhany alá. A víz nagy erővel csobog arcomba. Végre el tudok lazulni kicsit. Túl sok volt nekem az egész. Először csalódnom kell valakiben, aztán meg majdnem meghalok. Ilyen az én szerencsém. Lassan lehunyom szemeim, kicsit elkalandozok egy másik világba. Elveszek egy narancsos tusfürdőt, és kényeztetően bekenem magam vele. Imádom a narancs illatát. Vajon miért tart ilyeneket a fürdőszobában? Biztos számít arra, hogy nők töltik nála az éjszakát...
- Touya? - lépnék ki egy szál törülközőbe csavarva, de hát előttem áll. Ravasz mosollyal az arcán mér végig.
- Nem kellett volna megkérdezned, hogy bejöhetsz-e? - jaj, ne már!
- Bocsi, de máshova nem mehettem. Ez tűnt a legmegfelelőbb megoldásnak.
- Igen? - finoman belök, és becsukja maga mögött az ajtót. Kérdőn tekintek rá. Elkezd közeledni felém, mire én automatikusan hátrálok. Egészen addig rabul ejtő íriszeit figyelem, amíg a hideg csempének nem ütközik hátam. Hátrapillantok, majd vissza. A francba!
- Mit szeretnél, Mura? - nézek rá hidegen, hátha elijeszti. Hamar közvetlenül előttem terem. Két kezét a falnak támasztja mellettem. Nem jött be a technikám. Egy ideig csak mereng rajtam, majd fejét elkezdi felém közelíteni. Reflexszerűen teszem mellkasára tenyereim, és próbálom meg eltolni.
- Ne! - nyögöm ki.
- Csak egy csókot, kérlek!
- Nem! - kétségbeesetten próbálok szabadulni. A testével is a falhoz nyom. Nagyon jó érzés, ugyanakkor pánikot is kelt bennem.
- Miért? - suttogja lágyan.
- Mert nem akarom ugyanazt a hibát elkövetni még egyszer! Te sem vagy különb! Ugyanúgy vámpír vagy! Miért bízzak hát benned? - még mindig nem enged el. Nem sokáig bírok ellenállni a csábításnak. De nem tehetem! Ez tisztára úgy jön ki, mintha jó lenne, hogy Kay megcsalt, mert így szakíthattam vele. Pedig nem így van!
- Kérlek! Csak egy csókot! - kérlel gyengéd hangon. Ki akarja használni, hogy szakítottunk?
- Ne... Ne csináld ezt! - már fojtott hangon beszélek.
- Te ne csináld ezt! A történtek miatt már sosem fogsz vámpírra úgy nézni? Ez eleve lehetetlen. Látom a reakcióidat, tudom, hogy Te is ugyanúgy kívánsz, mint én téged! És ne félj, megharapni se foglak!
- Nincs biztosíték - sütöm le szemeim. Nem találok több kifogást. De miért is keresek?
- Ne is várd el. Vagy összejön, vagy nem. Nem mehetsz mindig biztosra, értsd már meg! - elszántan a szemembe néz. Gondolkodni sincs időm, és már szenvedélyes csókban forrunk össze. Kezeimet lágyan hátára csúsztatom. Az a "baj", hogy törülközőben vagyok, így még jobban érzékelem, hogy hozzám simul. Szabad kezeivel végigsimít oldalamon, ujjait becsúsztatva az anyag alá. Halkan felnyögök, és elszakítom magam tőle. Bámulatos, még sosem nyögtem bele egy csókba. Tudhat valamit a csábításról.
- Miért pont én?
- Ez hülye kérdés. Hányszor mondtam már el neked, hogy mit gondolok rólad? Megszámolni sem tudom - mosolyog.
- Hol fogok ma aludni?
- Itt.
- Nem tehetem. A ranglétra legalján kezdem. Szóval hol?
- Hihetetlen vagy. A kastély mellett van pár kisebb házikó, semmi komfort, épphogy el lehet bennük lenni. Ott lenne a helyed. De nem engedem, hogy az éjszakát tőlem távol töltsd - ellentmondást nem tűrő a hangja, de nem érdekel. Akkor is kimegyek és kész!
- Dehogynem engeded. Hagy tegyem már azt, amit akarok! Semmi jogod visszatartani engem!
- Rendben, igazad van. Menj! - lép el sértődötten.
- Ne haragudj! - pillantok rá kedvesen, majd távozom.
Fúj, de ronda ez a házikó! Nem elég, hogy eláztam még ez is! Kicsi az ágy, igénytelen a berendezés. Szörnyű, mondanom se kell. Undorodva szemezek egy ideig egy ágynak nem nevezhető fekvőalkalmatossággal, végül úgy döntök, leheveredek rá. Rosszabb már úgysem lehet. Nem is annyira kényelmetlen. Kint tombol a vihar, ezerrel süvít a szél. Nem vagyok az az ijedős fajta, de kezdek pánikba esni. Félek, hogy egyedül kell töltenem az éjszakát, itt, egy sötét kis lukban. Horrorfilmbe illő, komolyan mondom. Gyorsan magamra rántom a takarót. Mindig is furcsállottam, hogy takaró alatt kevésbé félek. Mintha megnyugodnék tőle. Biztos valami gyerekkori dolog, ami máig megmaradt. Szerintem ebben a pillanatban még Aka vagy Kay társaságának is örülnék. Ha már itt tartok, vajon Touya miért viselkedett így? Eddig nem vettem volna észre, hogy ennyire vágyik rám? Gin utáni sóvárgásomban ennyire elvakultam volna? Lehetséges, hogy félreismertem mindkettőjüket és valójában Gin a szemét alak, aki csak jól játssza a szerepét? Már nem tudom. Ismét eljutottam arra a pontra, amikor jönnek a "miértek" és már semmiben sem vagyok biztos. Nagyon úgy érzem, nem fogok ma éjjel aludni. Hamar elrepült ez a nap is, és mégis eszméletlen sok minden történt. Vajon Murasaki mit hisz most rólam? Hogy egy könnyelmű kis ribanc vagyok? Vagy netán örül neki, hogy engedtem a csábításnak? Kíváncsi vagyok a gondolataira. Nagyon is.

Halk nyikordulást hallok. A hang irányába tekintek. Semmit nem aludtam az éjjel. Ólomsúllyal nehezedik rám az álmosság.
- Jó reggelt - foglal helyet mellettem Touya. Alig férünk el a kicsi ágyon. - Nem festesz valami fényesen. Baj van?
- Nem tudtam aludni - remeg a hangom. - Féltem... - fordulok el.
- Szegénykém - tekint rám szomorúan. Fölém mászik, majd átölel. Melegség önt el az ismerős érzés hatására. - Esküszöm, többet nem engedem, hogy itt legyél éjszaka! - mérgelődik. Nem rám, hanem magára haragszik. - Eleve veszélyes is a farkasok miatt.
- Ugyan, nem számít - viszonzom tettét, kedvesen hozzá dörgölőzöm. - Olyan jó, hogy itt vagy. Most már nem félek - szakadnak fel belőlem az őszinte szavak. Erre felemeli fejét, s rám szegezi átható tekintetét. Valami furcsa csillogást fedezek fel benne.
- Örülök neki - búgja. - És igenis számít. Ezentúl velem fogsz aludni, ha akarsz, ha nem. Bár, remélem, akarsz. Ha mégsem, akkor odakötözlek az ágyamhoz - imádom, ha ilyen vagy. Kívánom a csókját. Kimérten hajolok hozzá, végigsimítok nyelvemmel ajkain, majd gyengéd csókot váltok vele. Szenvedélyesen viszonozza. Csak a levegőhiány vet véget az émelyítő pillanatnak.
- Jó lenne, ha pihennél egy kicsit.
- Ha itt maradsz, boldogan - kacsintok.
- Ezek után, ha kérnéd, se hagynálak itt - puszil meg. - Szép álmokat cica.
- Köszönöm - lehunyom pilláim, és már látom is az álmok országát.

Ébredés, mi oly sokszor jön el életünkben. Megegyezik a lefekvések száma mínusz eggyel. Tök jó, hogy kinyitom a szemem, és máris hülyeségeken agyalok. Egy másik test szuszog mellettem, karjával átfogva engem. Elkezdek mocorogni, hátha sikerül nem felkeltenem, és úgy elmennem. Ez nem jött be.
- Jó estét.
- Már este van? Most mit fogok én csinálni éjjel? - neheztelek magamra.
- Végre vámpírhoz méltóan viselkedsz. Igaz, csak félig vagy az, na de akkor is!
- Köszi a bókot.
- Neked mindent. Amíg te bárányokat számoltál, Kay elintézte, hogy a többiek ne legyenek nagyon morcosak, amiért bent aludhatsz. De attól még a ranglétra alján vagy. Ha nem vagyunk ott, akkor simán beléd köthetnek. Vigyáznod kell magadra.
- Értem, uram! - intek a kezemmel, mint egy katona.
- Vedd komolyan, kérlek! - mordul rám.
- Jól van, bocsi! Nem fogok bajba keveredni, ne félts! - hátam mögött összefonom jobb kezem mutató és középső ujját.
- Téged nem lehet nem félteni. Mindig pont ott vagy, ahol valami helyzet van.
- Helyzet, mi? - nevetek.
- Reménytelen - sóhajt somolyogva. - Ideje lenne visszatámolyognunk a kastélyba.
- Jó - helyeselek, és követem Őt. Ismét az összes szem ránk szegeződik a nagyteremben. Utálom ezt a felhajtást. Biztos furcsállják, hogy nem Kayjal vagyok. Hirtelen elénk lép egy vérszívó. Elég gonosz szemeket mereszt rám.
- Nocsak, ilyen hamar eluntad Gint, te ribanc? - gúnyos mosolyra húzódik szája, elégedetten mered rám.
- Semmi közöd hozzá - a helyiséget betölti a fojtogató csend. Örülök, hogy Touya nem avatkozik bele.
- Elég éles a nyelved a helyzetedhez képest.
- Talán zavar? - elszánt vagyok. Gyorsan fogja meg egyik kezem, és csavarja hátam mögé. Térdre kényszerít. Erre nem számítottam. Kissé felszisszenek. A többi vámpír "így kell ezt" arckifejezést vesz fel.
- Most is olyan nagy a szád?
- Persze, ez semmin nem változtat. Sajnálom, a fájdalom nekem nem számít.
- Te arrogáns liba! - másik kezével a hajamnál fogva kezd el rángatni. Au.
- Elég legyen! - lép közbe Mura. - Az égvilágon senkinek sincs semmi köze Nerine magánéletéhez! Értve vagyok? - löki el dühösen támadómat.
- Elnézést uram! - mondja nyálasan.
- Ezért még számolunk, most tűnj innen! - kiabál rá, mire az eliszkol. - Jól vagy?
- Igen, ez semmiség. Számíthattam volna rá. Még mindig túl naiv vagyok. Mindegy, nem lényeg.
- És még azt mondtad, nem fogsz bajba keveredni.
- Én nem emlékszem ilyenre. Felfrissítenéd a memóriám?
- Tudod volt egy csók, és utána mondtad.
- Milyen csók?
- Mit akarsz ezzel elérni?
- Sajnálom, de még mindig nem emlékszem - fordulok el karba tett kézzel.
- Hagyd abba! - ránt magához, és erőszakosan megcsókol.
- Ez neked olyan volt? - szúrósan pillantok rá. A teremben megint hatalmas a csend, egy tű leejtésének a hangja is nagy robaj lenne szerintem.
- Az előbb azt mondtad nem emlékszel rá.
- Már felfrissítetted a memóriám. Rájöttem, hogy tényleg volt csók, de az közel sem ilyen volt.
- Ne játszadozz, kérlek.
- Te játszadozhatsz, de én nem? Hát milyen dolog ez?
- Mi van veled? - néz megrökönyödve.
- Csak megismertettem veled ezt az oldalamat is - mosolygok.
- Furcsa vagy.
- Te is. Egyébként is mit vársz egy fél vámpírtól, aki nem iszik vért, mégis nagy ereje van?
- Őszintén, semmit. Én csak téged szeretnélek, a valódi önmagad.
- Ez önmagam egy része volt.
- Akkor jó. Felmegyünk?
- Tőlem.

Owari!

Folytatása következik...