15. Halál árnyékában

- Vágyam irántad egyre nő.
- Akkor fogd vissza magad! - határozott vagyok, itt már csak ez segíthet.
- Épp azt teszem, cica.
- Mesélj egy kicsit a múltadról.
- Nem akarsz Te arról hallani, hidd el nekem.
- Netán rejtegetsz valamit, Nagy Sötétmúltú Vámpír Uraság?
- Van mit, az biztos.
- Kérlek! - nyújtom el a szót, és lágyan megcsókolom. Puha az ágy.
- Nos, legyen. Mit szeretnél hallani kedves Mindent Tudni Akarok Kisasszony?
- Mi az erőd? Még sosem láttam.
- Ha Aka a levegő, Kay pedig a víz ura, akkor én szerinted mit uralok?
- Tűz?
- Nagyon jó. Ön nyert. A következő kérdés már nagyobb tétért megy - mosolyog.
- Ugyanúgy gúnyolódsz velem, mint Gin - jegyzem meg.
- Sajnálom, talán mert jó alany vagy az ilyesfajta megnyilvánulásokhoz.
- Ismersz ilyen bonyolult szókapcsolatokat, mint „ilyesfajta megnyilvánulás”? Nem gondoltam volna rólad, édesem - vágok vissza nyersen.
- Éles a nyelved, kicsi lány. Fióka vagy még. Ott a tojáshéj a fejeden. Van még mit tanulnod a mi világunkról.
- Hogy jutottunk el a múltad dologtól idáig? - nem is méltatom szóra előző mondatait.
- Van erre egy igen frappáns válaszom: így.
- Na menj a fenébe! - horkanok fel, és eltolom magamtól. Most lett elegem.
- Várj már! Olyan gyerekes vagy! Megsértődsz ilyen apró dolgokon, és elvárod, hogy olyan komoly dolgokról beszéljek, mint a múlt?
- Tudod mit? Ha így gondolod, akkor akár el is mehetek! Kit érdekel a te múltad? Ugyan már! - ha nem ránt vissza, akkor már itt se vagyok.
- Nyugi! Szeretem ezt a lobbanékony természetedet - gyűr maga alá.
- Hagyjál! - tiltakozóan elfordítom fejem.
- Kérlek, nézz rám!
- Nem.
- Hát jó, akkor átöltözök és megyek. Úgyis van dolgom - legördül rólam és máris a szekrényhez vágtat. Hallom a halk ruhasusogást, levette az ingét. Odanézek. Hiába ordítja a fejemben a hang, hogy „Nem szabad, Te hülye!” én mégis végigmérem Touyat. Nem rossz. Kidolgozott hátizmok, elragadó szemek, kell ennél több?
- Ne menj el! - pattanok fel, s ölelem át hátulról.
- Már késő, cica!
- Touya! Kérlek! - kétségbeesetten szorítom Őt. Lágyan lefeszegeti magáról kezeimet, majd szembefordul velem.
- Nincs ok az aggodalomra. Tudod nagyon jól, hogy úgyse foglak itt hagyni, ha így kérlelsz.
- Rendes tőled - motyogom zavartan. Lesütött szemmel állok előtte, picinek érzem magam. Kissé furcsa, hogy itt áll póló nélkül, az édes szavai, meg minden.
- Ugyan - fogja meg állam, s csókra kényszerít. Nem is kell igazán kényszerítenie, készségesen engedek neki. Olyan jó érzés a karjai közt lenni. - Remegsz - nyugtázza elégedett arckifejezéssel.
- Én... izé... - próbálok elhúzódni.
- Még egyszer nem menekülsz, ne is gondolj rá - susogja.
- Én soha... - lassan elkezd az ágy felé terelgetni. Pont ezt akartam elkerülni. Óvatosan ledönt a selymes lepedőre.
- Sajnálom, de nagyon vágyom rád - duruzsolja. Elég feltűnően mér végig. Olyan hevesen, és szenvedélyesen veszi birtokba ajkaim, hogy tiltakozni sincs időm.
- Ah... Ne... - nyögök fel.
- Miért? Hiszen látom, hogy Te is akarod - ajkaival végigsimít nyakamon, alig érintve a bőrt. - Érzem az izgalmi állapotodat a véred dübörgéséből.
- Legalább ne mondanád... - morgok. Puha kezeimet lassan hátára helyezem. Érzem, ahogy cirógatom, megborzong. Pedig csak megérintettem. Tényleg nagyon vágyhat rám.
- Ajj, sosem voltam még ennyire zavarban egy férfi miatt. Bámulatos, hogy mit művelsz velem.
- Igen? - csábítóan fogva tartja tekintetem. Hirtelen nagy robajt hallunk kintről. Mindketten az ablak felé kapjuk fejünket. - Baj van - száll le rólam kelletlenül. Ma már másodszorra... A fenébe is!
- Mi történt?
- Nem ismerősek az energiák? Biztosan Te is érzed.
- Az egyik igen... Azt hiszem Kayuu lesz az.
- A másik pedig Yuu. Harcolnak.
- Micsoda? Akanak semmi esélye sincs.
- De van. Sajnos most van. Ginnek nagy energiát kellett felhasználni, hogy megölje a vámpírnőt. Így most gyengébb, akár meg is halhat.
- Ne... - nyögöm. Nem akarom, hogy meghaljon.
- Gyere! - ránt maga után. Most így, felső nélkül akar kimenni? Az ablakhoz rohan velem, és ugrani készül. Mivel nem enged el, kénytelen vagyok kivetődni. Meglepően simán földet érünk. - Jól vagy?
- Persze - hihetetlen a látvány. Hatalmas energiák csapnak össze. Szinte forr a levegő. Miért nem vettük ezt eddig észre? Nem tehetik ezt!
- Ne csináld! - ellentmondást nem tűrő hangon rivall rám Touya. Gyorsan mögém lép, és lefog.
- Engedj el, az istenért! Meg kell akadályoznom!
- Nem teheted! Hát nem érted? Ez az Ő harcuk! Nincs jogod beleavatkozni!
- Már hogyne lenne! Kayuu! - az imént említett felém pillant, majd folytatja a küzdelmet. Már egész szemlélődő sereg gyűlt össze. Ezek élvezik ezt nézni? Ez nem igaz...
- Tőlem vergődhetsz nyugodtan, úgyse szabadulsz - rideg a hangja, én ezt nem értem.
- Valóban? - ha Ő így, akkor én is. - Ezt nézd! - felszabadítom az összes létező erőmet. Megjelennek a világoskék erőfolyamok körülöttem. - Húzz innen! - lököm el keményen Murat, aki erre nagy robajjal a falba csapódik. - Úgy kell neked, minek tartottál vissza? - lemondóan megingatja fejét a fal tövében gubbasztva.
Dühösen elindulok Aka és Gin felé. Remélem, kordában tudom tartani magam.
- Abbahagyni! - állok be közéjük.
- Neked ehhez semmi közöd, fióka - néz rám gúnyosan a vöröske.
- Kuss, Yuu! Hatalmas szégyen, hogy csak ilyen állapotában mersz Kayra támadni.
- És? Nem az a lényeg, hanem a hatalom - nevet. Gonosz ez a vámpír.
- Maradj ki ebből, kérlek! Nem bocsájtanám meg magamnak, ha bajod esne - aggódik értem Ezüst.
- Nem - jelentem ki, ez az utolsó szavam. Szembefordulok az ellenféllel, farkasszemet nézünk. Vagy inkább vámpírszemet... Támad. Irtó gyors, követni is alig bírom. Hamar mögém kerül. kicselez, és máris a földön vagyok, tele zúzódásokkal. Levegőt is nehezen tudok venni.
- Ennyi voltál, fióka. Szánalmas - sokszor használták rám ma a fióka szót. Ez zavar. Ráadásul tényleg ilyen gyenge lennék? Végül is, Ő egy tisztavérű, sejthető volt, hogy fikarcnyi esélyem sincsen ellene. Nem szabadna feladnom. Kelj fel Te hülye! Kelj már fel Ayumi! Gyerünk! Ah... Nem megy. A francba!
Következő pillanatban nagy fehér fény, hatalmas robaj, és egy furcsa, rossz érzés suhan át rajtam. Felemelem fejem. Ne... Gin véres, mozdulatlan testének látványa tárul elém. Nem volt ereje, hogy meg védje magát. Mintha szárnyaim nőttek volna, azonnal megindulok felé. Kicsit csetlő-botlón, de odaérek. Szinte összecsuklok mellette.
- Kayuu! Ugye élsz? Hallasz? Kérlek, szólalj meg! - lassan feltárulnak fekete, üres íriszei. Mitől lett fekete?
- Vége. Köszönöm, hogy mellettem álltál, igazán jól esett. Arigatou gozaimasu... - még fel sem fogom szavai jelentését, és örökre lehunyja szemeit. Pár pillanat erejéig csak bámulok magam elé.
- Ne... Ne! Kayuu, ne! Nem halhatsz meg! Hallod! Kelj már föl! Ez nem jó vicc! Kayuu! - kétségbeesetten rángatom fekete ingét. Nem bírom elfogadni a valóságot.
- Ayumi... - összerándulok Mura hangjára. Annyira fáj a látvány, hogy az érzékeim minimális szinten vannak. - Nincs mit tenni, gyere! - suttog. Megpróbál fölállítani.
- Hagyjál! Maradok, és megölöm Őt. - mutatok a gyilkos felé.
- Nem fog menni. Kérlek, gyere! Most az egyszer ne makacskodj! Kérlek!
- Nem akartam! Én ezt nem akartam! Miért kell ennek így lennie? Elegem van a vérszívókból! Touya! - ölelem át zokogva.
- Csss, hiszen Te nem tehetsz róla. Megtettél minden tőled telhetőt. Ne legyen bűntudatod. Itt ez gyakori dolog, el kell fogadnod. Ne ragadj le, lépj tovább azonnal.
- Ez nem segít.
- Sajnálom.
- Semmi baj, látom, hogy próbálkozol, és ez a lényeg. Most nagyon önző leszek, de örülök, hogy anno elváltak útjaink, mert így nem fáj annyira az elvesztése - dörmögöm mellkasába.
- Megértem.
- Most Aka lesz az úr?
- Azt majd a Tanács eldönti. Tekintettel a körülményekre, lehet, hogy nem ítélik neki a hatalmat. Nem tudom, ezzel Ő tisztában van-e.
- Remélem az utóbbi lesz igaz.
- Erről nem nyilatkozhatok. Jobb lenne, ha elmennénk innen.
- Inkább egyedül lennék, ha nem haragszol. Majd reggelre visszajövök, ígérem.
- Veszélyes egyedül az erdőben. Neked különösen. - honnan tudta, hogy oda szeretnék menni?
- Nem érdekes, ne aggódj, csak engedj el.
- Rendben, ahogy óhajtod. Várlak.

Fényesek ma a csillagok az égen. Telihold van. Annyira irónikus. Mintha csak a természet is gúnyolódni akarna. Egy szikláról tekintek felfelé. Lágy szellő simogatja arcomat. Kellemes idő van. Fák sötét árnyéka vetül rám. Felhők keresztezik az immár vörössé vált Holdat. Gyilkosság történt az este. Miért kellett mind ennek megtörténnie? Miért pont Kay? Szerintem nem érdemelte ezt a sorstól. Mi haszna az erőnek, ha ilyenre használják csak? Mi haszna az erőmnek, ha nem tudom megvédeni vele a számomra fontos személyeket? Kezdek belátni a kulisszák mögé. Egyre jobban belevetem magam a vámpírok titokzatos világába. De sajnos egy csomó dolgot nem tudok megérteni. Nem bírom kiheverni. Soha többet nem látom a mosolyát, nem hallom a hangját, nem veszekedhetek vele, mert nincs többé. Vajon megtalálta a boldogságot ott, ahol most van? Vajon hol van? Vajon lát engem? Úgy érzem, mintha a szívem egy darabja szakadt volna le. Fontos volt nekem Kay, de most már itt van Touya. Remélem, nem neheztel ezért rám. Remélem, megérti a döntésem, a tetteim okát. Ahogy a fények is kihunynak egyszer, úgy tűnik el az élet is a világból. Egy szemvillanás alatt válik a paradicsom pokollá. Már csak egy dologra bírok gondolni.

Ezüst örökre elment.

Owari!

Úgy döntöttem új címet adok majd a történetnek. Remélem megértitek. Mivel út közben változtattam a terven, már nem megfelelő a cím.

Folytatása következik...