23. Bonyodalom

Félénken, de belépek a hatalmas kapuba. Hosszú zuhanásszerű érzés következik, majd mintha földet érnék. Pillám felpattannak, merthogy eddig csukva voltak. Egy erdő. Mintha nem is ott lennénk, ahol kéne.
- Jó helyen járunk? - nézek Nightra.
- Igen. Még két óra gyaloglás, és a külvárosba érünk. Most még visszaléphetsz, ha szeretnél.
- Kizárt.
- Akkor indulás - sóhajt lemondóan. Úgy érzem, ha még valaha visszajutok a palotába, Touya ki fog nyírni.
- Mesélj egy kicsit magatokról, kérlek.
- Mit akarsz tudni? - olyan rideg, és lényegre törő. Nem szeretem ezt a stílust.
- Miért nem eszel embert? És miért nem változol teljesen vadállattá?
- Tudod, mi vérfarkasok se szeretünk azok lenni, amik vagyunk. Nagyon rossz érzés, hogy hónaponta egyszer elveszítjük a józan eszünket. Nos, nekem még nem is olyan vészes, én valamennyire tudatomnál vagyok, és el tudok bújni. Valójában a nagy polgárháború idején születtem. Abban az időben farkas farkast gyilkolt. Anyukám nagyon gondos nő volt, szerette a gyerekeit. Sajnos azonban egy nap elérte a házunkat is a mészárlás. Mindenki odaveszett, engem, a húgomat és anyut kivéve. Mamánk úgy döntött, befagyasztja a vérfarkas érzékeinket, emberré tett minket egy időre.
- Én is...
- Tudom - vág közbe. - Rám hárult a feladat, hogy hugit megvédjem. Tizenegynéhány évig boldogok voltunk a halandók világában. Ám egy nap találkoztunk egy vérfarkassal. A részleteket ne kérdezd. Mindkettőnket megharapott, ám nem haltunk meg, ahogy azt Ő várta. Felébredtek a farkas ösztöneink és megöltük Őt. Éhesek voltunk, ám én nem voltam hajlandó enni belőle. Etanie azonban igen. Így Ő teljes értékű vérfarkassá változott, nagy az ereje, mivel nemes, és húson él. Na meg persze teliholdkor szörnyeteggé válik. Mivel én nem ettem az első holdtöltéig semmi nemű húst, ami nem kid erőfeszítésembe tellett, nem lettem igazi vérfarkas. Ugyan hatalmas az erőm, de nincs szükségem húsra és nem leszek teljesen szörnyeteg az ominózus éjszakákon. Ezért is néha sikerül Etaniet is visszatartanom a mészárlástól.
- Meg tudlak érteni benneteket. Bár a kislánynak nehezebb lehetett átállni.
- Kit nevezel te kislánynak? - bosszankodik.
- Bocsánat, úrnő - mosolygom.
- Meg van bocsájtva - neveti el magát, és tovább szalad. Aranyos kislány. - Nii-san, szedhetek virágot?
- Persze, szedj valami szépet a vendégnek is!
- Igazán nem kéne.
- Örülj, hogy nem öltelek meg! - komorul el a hangja.
- Elnézést...
- Azt tudod-e, hogy miért születtünk mindketten? Mert valóban összefonódik a sorsunk.
- Igen?
- Gondolom hallottál már a vámpír-vérfarkas ellentétről.
- Persze.
- Nos, a szüleink ismerték egymást. Ugye jómagam is nemes vagyok a vérfarkasok között, nem szennyezi a véremet semmi emberi vér. Ugyanilyen vagy Te is a vámpírok között. A szüleink is ilyenek voltak, ismerték is egymást. A békét hirdették, és elérték, hogy írásba foglaljanak valamit, valami hihetetlent.
- Mire akarsz kilyukadni? - kezdek aggódni.
- Mindketten a két faj közti béke nevében születtünk. Egymásnak vagyunk teremtve, törvény van róla, hogyha találkozunk, össze kell házasodnunk. Így óhajtották nemes vérű szüleink. A ti Tanácsotok is jóvá hagyta, a miénk is. És még valami, szent és sérthetetlen dokumentum. A tartalmát nem lehet nem figyelembe venni illetve megmásítani. Mindezek miatt szerettelek volna ma látni. Kíváncsi voltam a hitvesemre.
- És Te ebbe beletörődsz? - ugrok arrébb. - Mondd, normális vagy?
- Kötelességet teljesítek. A törvényeknek nem szegülhetsz ellen. Az Őrző nem tudta kivagy, ezért készített fel a legrosszabbra, de én megvédelek, mivel nem ölhetnek meg Téged. Törvény tiltja. A legkiválóbb bánásmódban kell részesülnöd.
- Vajon Touya tudott erről?
- Ő a mostani szerelmed, igaz? Sajnálom, hogy el kell válnod Tőle. Mellesleg gondolkodj egy kicsit! Valószínű, hogy nem tudott róla.
- Haza megyek! - fordulok meg.
- Most már nem teheted! Már mindenki tudja, hogy itt vagy. Éreznek Téged. Nincs visszaút, Ayumi.
- Én ezt nem akarom!
- Nem akarás kérdése.
- Nem érdekel! - rivallok rá. Összesek. Túl sok ez a teher nekem. Újabb gondok, újabb rossz. Miért kell nekem mindig akadályokat leküzdenem? Miért?
- Nyugodj meg, kérlek! Nem szeretném, ha bajod esne - ránézek. Csak a kötelesség beszél belőle. Szánalmas.
- Ha csak egy kicsit is aggódnál, talán nem érezném ilyen szarul magam! De látszik rajtad, hogy csak a híres-neves kötelességed beszél belőled! Hát, köszönöm, de én ebből nem kérek! - ellököm magamtól, és meggondolatlanul elkezdek visszafelé futni.
- Állj meg! Etanie, fogd el! - hirtelen előttem terem az engedelmes hugica. Szemei besárgultak, a haja ezüstszürke színűre változott. Érzem körülötte az erőt.
- Még hogy nem használhatjuk az erőnket! Ekkora baromságot!
- Még a városon kívül vagyunk, elfelejtetted? - szólal meg a hátam mögül egy gúnyos hang. Lassan megfordulok, felkészülök a látványra. A haja neki is ezüst szürkévé fakult, azonban csak az egyik szeme lett borostyán sárga. A másik még mindig lilán csillog. Furcsa látványt nyújt. Az Ő ereje még hatalmasabb.
- Mi a...? Elég lehetetlen látvány vagy így.
- Ja, hogy ez? - mutat a szemeire. - Ez jelzi, hogy nem vagyok igazi vérfarkas. No, de hagyjuk a dumát! Vagy magadtól tovább jössz, vagy kénytelenek leszünk erőszakot alkalmazni. Amit őszintén szólva nem szeretnék, botorság lenne megsebezni ezt a bájos arcot. Esélyed sincs kettőnk ellen.
- De azért próbálkozni lehet! - mosolyodom el. Körülöttem is felizzik a levegő. Kezdetét veheti a harc. Hatalmas villanás mindkét oldalról, elszánt arcok, majd tompa puffanás. Én puffantam. Teljesen kiütöttek egy szempillantás alatt, mintha elszívták volna az erőmet. Csak egy kicsi pontocska vagyok hozzájuk képest. Nagyon nagy az erejük.
- Nii-san megmondta, hogy mi nyerünk - gúnyolódik a kislány. Ezt nem hiszem el.
- Mocskok... - megpróbálok feltápászkodni, de nem megy.
- Köszönjük a bókot. Akkor mehetünk is!
- Touya... segíts... - suttogom, Ő az utolsó reményem. Lehunyom szemeim, forog velem a világ, lassan elnyel a fojtogató sötétség...

Puha ágyat érzek magam alatt. Hol vagyok? Mi történt? Ja, már emlékszem. Olyan hülye vagyok, hogy eljöttem ide. Mégis mit gondoltam? Hogy itt megszabadulok a gondoktól?
- Látom, felébredtél - ez a hang. Night.
- Mondd, hogy vagy képes ezek után még így viselkedni? Mit keresel? Nem akarlak látni!
- A férjed vagyok, ezt kell tennem. Jelenleg nem érdekel, hogy mit akarsz, meg foglak törni.
- Azt Te csak hiszed. Csak tudnám, miért nincs benned semmi érzelem. A húgodat szereted egyáltalán vagy Őt is csak felhasználod?
- Semmi közöd hozzá! - csattan fel. Most vesztette el először az önuralmát, amióta vele vagyok. Szóval a kislányt tényleg szereti.
- Rendben. De mivel velem ilyen vagy, soha nem fogod elérni a célod. Addig fogok ellenállni amég meg nem ölsz.
- Miért tennéd ezt? Itt mindened megvan. Ha elvettelek, utána már fönt is élhetünk.
- Mindenem megvan azon kívül, amire vágyom.
- Mire vágysz?
- Szeretetre. De ezt Te nem tudod megadni, mert egy fafejű tuskó vagy, aki csak magával törődik!
- Tőlem azt gondolsz, amit akarsz. Most viszont mennem kell. Mivel ilyen ellenséges, addig szépen bezárlak ide. Remélem megérted.
- Hogyne... - morgok. - Tuskó!
- Sietek vissza hozzád, édesem - ugyanolyan rideg a hangja, mint eddig. Semmi nem hatja meg ezt a fickót? Hogy bír valaki ennyire nemtörődöm módon viselkedni? Nem elég, hogy elcsalt ide - mert nyilvánvalóan szándékosan tette - ezen felül még le is győzött, és utána még gúnyolódik is velem. Ez tűrhetetlen! Nem vagyok holmi játékszer, akit elővehetnek, ha szükség van rá! Esküszöm, visszasírom a Miraitól zengő időszakomat. Ami ráadásul a közelmúltban zárult le. Jaj nekem, most mit tegyek? Megvan! Az ablak! Felpattanok és az említett tárgyhoz sétálok. Kinyitom. Zefír ismét megmutatja magát, lágyan végigkering a szobán. Jó érzés, ahogy játszadozik barna tincseimmel. Már éppen kimásznék, amikor beleütközök valamibe. Egy mágikus fal? Ezt nem hiszem el! Miért nem tudom ezt ilyen egyszerűen megoldani? Engem büntet az ég, komolyan mondom. Beletörődően megtámaszkodom az ablakpárkányon és nézem a nyüzsgő népet. Mind vérfarkas, egytől-egyig. Vajon azért élnek ilyen elszigetelten, hogy ne bántsanak másokat? Na de akkor azok, akikkel én találkoztam, mit kerestek odafönt annak idején? Már megint ez a temérdek kérdés. Valahogy ki kell mászom ebből a slamasztikából és megoldást kell találnom a helyzetre.
- Szökni próbáltál? - nyit be valaki.
- Igen Etanie, szerintem egyértelmű - meredek rá ridegen.
- Kérlek, bocsásd meg a bátyámnak, amiért ilyen veled, de vele még soha senki nem volt kedves, a mássága miatt. Nem ismeri a törődést, a szeretetet. Egyedül hozzám ragaszkodik, és csak engem tűr meg maga mellett. Ezért utasít el téged annyira, mert nem hiszi el, hogy hátsó szándék nélkül vagy vele kedves. Egyszerűen nem bír bízni senkiben, így védekezik a csalódás ellen. Én is sajnálom, hogy úgy kigúnyoltalak, szeretek Night kedvére tenni. Valójában nem vagyok az a nagyravágyó típus. - hajtja le a fejét.
- Mondd, hány éves vagy Te?
- Tíz.
- Tíz évesen ennyi értelemmel Te csodagyerek lennél az emberek között. Ne aggódj, nem haragszom rád! - enyhülök meg. - No, és a bátyád mennyi idős?
- Köszönöm. Húsz éves, de kérlek, ne haragudj rá!
- Sajnálom Etanie, de nagyon megbántott. Lehet, hogy később majd megbocsájtok neki, viszont egyelőre még nem megy.
- Kedves tudsz vele lenni? Ha megkérlek, kedves leszel vele?
- Miért véded Őt ennyire?
- Nagyon sokat tett értem, ennyivel tartozom neki.
- Értem. Megpróbálhatok vele kicsit kedves lenni, de nem garantálok semmit, mert nem érdemli meg. Nem esik jól, hogy kivetíti rám a fájdalmát, és ráadásul el kell viselnem Őt egy életen keresztül.
- Ha megismer, és rájön, hogy nem ártasz neki, egészen új oldalát fogod megismerni. Csak sajnos nehezen nyílik meg mások előtt, de előtted biztos meg fog. Olyan kedves nő vagy!
- Köszönöm, azonban szerintem ne tegyél elhamarkodott kijelentéseket.
- Ugyan, jó emberismerő vagyok. Viszont most mennem kell, nem lenne szerencsés, ha Nii-san itt találna engem.
- Igazad van, köszönöm, hogy eljöttél.
- Szívesen, úrnő! - nevet, majd kilibben a teremből. Aranyos teremtés, meg kell hagyni. Na, de várjunk csak, ha Ő be tudott jönni, én miért ne mehetnék ki? Ja, már tudom. A mágikus fal. Biztosan van az ajtónál is. Basszus! Az fáj a legjobban, hogy nem búcsúztam el rendesen Touyatól és Kayuutól. Ha megtudják az igazságot, próbálkozni se fognak, hiszen a törvény, az törvény. Jaj, mibe keveredtem már megint? Ez az én formám!
Kopognak. Ki lehet az? Nagyon jól tudja, hogy úgyse fogok ajtót nyitni, mivel betessékeli magát az ajtón. Ez, nem lehet! Hogy kerül Ő ide? Csak álmodom, vagy hallucinálok, vagy mindez a valóság?
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? És hogy jutottál be ide? - meglepetten szegezem neki a kérdéseimet. Kíváncsian firtatom a jövevény arcát. Mi lesz még ma itt?

Owari!

Itt egy galéria az új szereplőkről(ebben már minden benne van =3):

http://www.videoplayer.hu/photos/show/103639

Folytatása következik...