|
25.Telihold
25. Telihold
Ez a szoba olyan üres. Csak a legszükségesebb dolgokat tudom benne felfedezni. És még valamit. Egy befordított kép áll magányosan az éjjeliszekrény sarkában. Vajon ki lehet rajta? Lassan oda sétálok. Igaz, Őkelme azt mondta ne nyúljak semmihez, de engem akkor is érdekel. Óvatosan megfordítom a tárgyat. Négy személyt ábrázol. Mind a négy lila hajjal és szemmel büszkélkedhet. Ez Night családja, tehát ezek szerint az Ő szobájában vagyok. Így már értem. Vajon miért volt ez befordítva? És miért ez az egyetlen tárgy, amiből kiderül, hogy vannak érzései? Rejtély számomra ez a fiú.
*
El sem hiszem, hogy egy hete itt vagyok. Nagyon sok minden történt azóta. Kaptam egy csinos szobát, vendéglátóméval szemben. Etanie sok mindent megmutatott és elmagyarázott, így már valamennyire kiismerem magam a helyen. Night azóta még ellenségesebb és visszahúzódóbb, ami nem esik jól. Pedig ahogy a húga kérte, én próbálok vele kedves lenni. Úgy érzem reménytelen, hogy jó kapcsolatot alakítsak ki vele. Na, jó! Elég az önsajnálatból, most beszélni fogok vele és kész! Szépen átballagok a szobájába, megvárom Őt és előadom neki a problémám. Igen!
- Mondd, mit keresel Te itt? - mi ez a stílus?
- Téged. Gondoltam dumálhatnánk egy kicsit.
- Volnál szíves kifáradni? - olyan, mintha egy hatalmas falat emelt volna maga köré, amin sehogy se lehet átjutni. Ökölbe szorítom kezeim, jobb, ha nem is próbálkozok többet.
- Elnézést a zavarásért, Uram - suttogom. Ledermedten állok, majd szabályosan kirohanok a szobából. Olyan hülye vagyok! Miért is gondoltam, hogy majd szóba áll velem? Baka! Baka! Baka! Szépen leborulok az ágyamra, és jól kibőgöm magam, utána már jobb lesz. Utána már képes leszek én is falat építeni. Elegem van! Vissza akarok menni!
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de egyszer csak kopogás töri meg a csendet. Gyanútlanul az ajtóhoz sétálok, és kinyitom.
- Te? Tűnj innen! - kiabálom, majd megpróbálom rácsapni az ajtót. Azonban Night ezt megakadályozza.
- Sírtál?
- Hagyjál!
- Miattam?
- Nem hallod? Nem akarlak látni!
- Engedj be! - nagyon erős, simán benyomja az ajtót és befárad. Ezzel elzárja előttem a menekülési útvonalat. - Figyelj, ezért jöttem, hogy...
- Nem érdekel! - vágok közbe.
- Kérlek, hallgass meg! - ragadja meg karom.
- Nem! - elkezdek rángatózni, nem engedem, hogy Ő győzzön! Én most nem fogok vele szóba állni! Nagy küzdelmemnek hála egy nagyot esünk, és a padlón végezzük. Sajnálatos módon én kerültem alulra. A fenébe!
- Nyugodj meg! Sajnálom az előbbit, csak épp rossz állapotomban találtál meg...
- Nem érdekelsz! - tüntetek elutasítóan.
- Ne csináld ezt!
- Tűnj el a szemem elől! - rivallok rá.
- Te nem ilyen vagy, kérlek, ne csináld azt, amit én! Ayumi!
- Ne szólíts a nevemen... - remeg a hangom. Tenyereimet hirtelen szemeim elé kapom, ismét elkap a sírógörcs.
- Ayumi...
- Hagyj! - igyekszem úgy helyezkedni, hogy ne lássa az arcom.
- Látni szeretném az arcodat! - komolyan mondom, ez a sors iróniája. Óvatosan megfogja csuklóimat és lefejti szemeim elől. - Fordulj ide, kérlek!
- Night... - finoman maga felé fordítja a fejemet.
- Remegsz. - jó hogy! - Ne haragudj! - lila íriszei valóban megbánást tükröznek, szomorúan csillognak.
- Nem haragszom - pillantok rá kedvesen. Lassan, nagyon lassan kezd el közelíteni felém. Először lágyan megnyalja ajkaim. Most nem hátrál meg, bebocsájtást kér. - Ne...
- De... - ismétli meg a mozdulatot, engedek neki. Kissé szétnyitom ajkaim, így máris birtokba tudja őket venni. Hosszú, érzelemmel teli, forró csókot váltunk. Valami furcsa látszik rajta, nem tudom kiolvasni a szemeiből, hogy mire gondol. Kimérten áll fel, és elfordul. Ismét nem szeretné, ha látnám Őt.
- Szóval ezért viselkedtél úgy? A ridegségeddel próbáltad palástolni a valódi érzelmeidet?
- Nem fontos.
- Nekem fontos, hogy mit gondolsz. Szeretnék veled jóban lenni. Szeretném, ha nem utasítanád el a közeledésem. Egyébként meg, miért tetted ezt, ha tudtad, hogy meg fogod bánni?
- Nem bántam meg semmit! Vágyom a közelségedre, valahogy megnyugszom tőle... - nagyon csendesen beszél, mintha félne kimondani az igazságot. - Mennem kell! - viharzik ki hirtelen. Bizonyára rájött, hogy túl sokat árult el magáról. Nem tudom, mi járhat most a fejében, de biztos el fog gondolkodni a történteken. Egy vámpír és egy vérfarkas csókolózott, ez az évezred vicce lehetne. Én se vagyok teljesen normális, sírtam előtte. Nem kellett volna. Most pedig azzal kell törődnöm, hogy megértsem Őt. Biztosan nem magától lett ilyen a személyisége. Meg kéne kérdeznem erről Etaniet. De előbb elmegyek zuhanyozni, végül éjfél körül járhat az idő, ideje már lefeküdni.
Szépen összekészítem a dolgokat, előveszek egy törülközőt, tiszta ruhát, majd bevonulok a fürdőbe. Levetkőzök, s közben megnyitom a forró vizet. Lassan beállok a frissítő víz alá. Jólesik egy kis kikapcsolódás a mai nap után. Csak állok, nem csinálok semmi mást. Hagyom, hogy a vízcseppek végigégessék egész testemet. Hirtelen azt érzem, hogy valaki hozzám simul, és átöleli a derekam. Ez zökkent ki a relaxálásból.
- Mit szeretnél, Night? - szerencsére ruhában van.
- Veled lenni - ez a hang... mintha nem is Ő lenne. Tömény vágy sugárzik belőle.
- Ezt nem kéne - fogom meg derekamon pihenő kezeit.
- Miért?
- Telihold van, igaz? - sóhajtom lemondóan.
- Nem bántalak.
- Tudom, de ez nem Te vagy. Nagyon meg fogod ezt bánni - próbálom lefeszegetni magamról.
- Tévedsz. Pont hogy ez vagyok én, az igazi Night. Amilyen sose merek lenni, mert rettegek a csalódástól, az árulástól. De ilyenkor minden félelem elszáll belőlem, önmagamat merem adni.
- Rendben. Mit szólnál, ha felöltöznék, és utána beszélnénk meg ezt?
- Benne vagyok.
- Akkor fáradj ki - fordulok meg, és kitessékelem. Valóban telihold van, Night külseje megint új formát öltött. Elzárom a vizet, gyorsan felkapom a ruhákat, és kimegyek hozzá.
- Csak egy kérdés. Miért jöttél hozzám?
- Mert tudom, hogy Téged nem bántanálak.
- Túl őszinte vagy ma - ülök le mellé az ágyra.
- Talán zavar?
- Én ezt egy szóval sem mondtam.
- Megcsókolhatlak?
- Nem, mert később bánni fogod. Inkább dőlj az ölembe, és pihenj egy kicsit.
- Hai... - följebb mászok az ágyon, hátamat a falnak vetem, Night pedig lábaimra hajtja a fejét. Olyan esetlennek tűnik, pedig csak azért teszi azt, amit mondok, hogy még véletlenül se okozzon fájdalmat. Nagy energiába telhet visszafognia magát. Kiszúrok egy ezüstszürke hajtincset, és elkezdek vele játszadozni. Megbabonázott ez a fiú.
- Mesélhetnél egy kicsit arról, hogy miért lettél ilyen - merengek.
- Ilyen? Mit értesz "ilyen" alatt?
- Nagyon jól tudod - nagy veszélyben vagyok. Sokat kockáztattam azzal, hogy itt maradtam vele. Ha valami rosszat mondok, elveszítheti a fejét.
- Kicsit feszült a hangulatod.
- Csodálkozol?
- Én nyugodt vagyok. Nyugodt vagyok, mert itt vagy velem. Tudod, nagyon szar érzés egyedül eltölteni ezeket az éjszakákat.
- Sejtem. Akkor mesélsz?
- Beszélj inkább Te, szívesen elhallgatom, mondhatsz bármit - esküszöm, nem hiszem el, hogy ez Night. Ráadásul van egy érzésem, hogy ezek után még ellenségesebb lesz.
- Ha megígéred, hogy emiatt az éjszaka miatt nem leszel velem még elutasítóbb, akkor mesélek neked.
- Ígérem.
- Nem fogod betartani, de mindegy. Akkor következzen az esti mese. Egyszer volt, hol nem volt, született egyszer egy lány. A lány neve Ayumi volt. Ez lány egyik nap úgy döntött, elviszi Dolly nevű kutyáját sétálni - mosolyodom el. - Azon az estén nem volt egyedül a parkban. Volt ott még valaki, egy vámpír. Az a vámpír beszélgetett a naiv lánnyal, majd megharapta és elvitte magához. A vérszívó neve Kayuu volt - tényleg, most jut eszembe valami. Szöget ütött a fejembe, hogy amikor elmondták rólam az igazat a többieknek, Reita Touya mellett állt. Tehát akkor azt is tudják már, hogy Ő valójában Kay? Érdekes. - Azon az éjszakán kezdődött az új, izgalmakban gazdag és akadályokkal keresztezett életem. Néha azt kívánom, bár meg se történt volna az a bizonyos eset.
- Ha szeretnéd, elhozatom neked a kutyát - mormog.
- Akkor Reitanak is jönnie kéne, Ő a gondozója.
- Sajnálom, akkor nem jöhet.
- Tudom. Ezek után kiderült, hogy nekem is van erőm. Amit Kay harapásával magyaráztak, de később megvilágosodott előttem, hogy ez nem így van. Kicsit megijedtem, hogy véren kell majd élnem, de ezt is kimagyarázták, merthogy vérszomjam az nem volt. Sajnos közben sikerült beleszeretnem Kayuuba. Lefeküdtem vele, majd ő elutazott, valami feladatot kapott... - vérfarkasom szuszogása lelassult. Elaludt? Hát ez oltári! Vajon volt valaha ilyen nyugodt holdtöltéje? Vajon Etanie most épp áldozatot keres? Vagy már gyilkolt is? Annak azért örülök, hogy Night nem az a vérszomjas fenevad. Azzal a tudattal, hogy embert eszik, sosem lennék képes szeretni. Már így is vonzódom hozzá, de eldöntöttem, hogy most nem fogom olyan könnyen megadni magam. Nem fogok elsietni semmit, és nem mondok ki semmit idő előtt. Nem szeretnék újból csalódni. Sőt, soha többet nem szeretnék csalódni, mert attól rettegek a legjobban, pont, mint Night. Túl sokban hasonlítunk. Vajon ez a véletlen műve? Vagy direkt így lett intézve? Én már mindent el tudok képzelni. Fáradt vagyok. Lehetséges, hogy nekem is kéne hunynom egyet. Kicsit megviseltek a történtek, testileg, és lelkileg is. Viszont örülök, hogy ha csak egy kis időre is, de Night leengedte a védőfalat. Így megismerhettem egy másik oldalát is. Összegzésben, nem is volt olyan rossz ez a holdtölte.
Owari!
Folytatása következik...
http://www.videoplayer.hu/photos/show/103639
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
