26. Furcsa pillanatok

Normális dolog az, ha arra ébredek, hogy egy férfi ölel? Holott nem is így aludtam el. Úgy emlékszem ültem, és aztán hirtelen álmosság telepedett rám. Lehet, hogy nem természetes eredetű érzés volt, és Ő csinálta? Direkt úgy alakította volna, hogy elaludjak?
- Ayumi, ugye nem haragszol? - egy furcsa hang térít észhez. Minta nem is Ő lenne.
- Miért haragudnék?
- Mert szükségem volt rád... És hogy a tudtod nélkül vontalak magamhoz... És...
- Ugyan már - lassan elenged, és felkel az ágyból. Én pedig felülök, és hátamat ismét a falnak vetem. Valami nincs rendben.
- Baj van?
- Nincs - persze, hogy van. Ezek után, már rájöttem, mi nem volt rendben.
- Hazudsz.
- Minek kérdezed, ha úgyis tudod, hogy nem mondok igazat? - pillantok fel rá üveges tekintettel.
- Mert érdekel.
- Persze... Tudod, rájöttem, hogy valójában Te csak a vágyaid kielégítésére használsz, amikor kellek, akkor magadhoz láncolsz. Miután megtettem amit "kell" eldobsz magadtól, és elkezdesz ellenségesen viselkedni.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz.
- Már hogyne lenne igaz. Ez csak a számomra fájó igazság. Ismét túl naiv voltam.
- Ez nem igaz! - lobban fel. - Mondd, miért teszed ezt? Miért mondasz olyanokat, amik csak neked ártanak?
- Nagyon sokat csalódtam már az életben. Úgy érzem, hogy már nem nagyon tudok bízni. Benned mégis megbízom. Most indult be a védekező mechanizmusom, megpróbállak távol tartani. Ennyi.
- Nem akarok eltávolodni Tőled.
- Nincs neked valami dolgod? Mondjuk megkeresni Etaniet?
- De van - morog, és elindul. Azonban az ajtóban megtorpan, és visszasétál. - Nem hagylak itt.
- Pedig megköszönném - pattanok fel az ágyról. - De ha Te nem, akkor megteszem én - kifelé veszem az irányt.
- Na, azt már nem! - ránt vissza, és azon nyomban a puha ágyra lök. Nem durva, csak kicsit vad. Szerintem elege lett belőlem.
- Mitől lettél ilyen heves? - megint fájnak a sebeim.
- Mitől lettél ennyire közönyös?
- Csak azt teszem, amit Te is.
- Mondtam már, hogy ne legyél olyan, mint én! - csap egyet a matracra mellettem.
- Elengednél?
- Nem - jön a rideg válasz, majd egy követelőző nyelv próbál utat törni ajakim közé. Természetesen engedek neki, mást úgyse tudnék tenni. Hirtelen, szenvedélyesen tér át nyakamra. Nem azért csinálja, mert kíván, hanem mert mérges.
- Ne...
- De! - szívogatja meg a bőrt.
- Ne, én ezt nem akarom! - kétségbeesett kapálódzásba kezdek. Erre abbahagyja és bűnbánóan tekint rám.
- Sajnálom... Én csak... Sajnálom...
- Night... - sóhajtom. Megbabonázott szépen ívelt nyaka. Mégiscsak vámpír vagyok! Finoman a legfelső inggombhoz teszem a kezem, és szépen kicsúsztatom a helyéről a kicsi köröcskét. Így haladok, lassan a többivel is. Percek múltán feltárul előttem Night mellkasának alakja. Elbűvölő. Kislányos félénkséggel közelítem felé az ujjaimat. Lágyan megérintem a felhevült bőrt, érzem, hogy megremeg a kezem alatt. Ez egyike a nyugodt, érzelmektől feszülő pillanatoknak. Vérfarkasom feszülten tűri, amit csinálok.
- Kérlek, menj el! - húzom vissza tenyerem.
- Hai... - furcsa csillogással a szemében áll fel. Odanyúl az ingéhez, de végül úgy dönt, nem gombolja vissza. Utoljára rám néz, s elhagyja a helyiséget. Valahogy, olyan furcsa volt az a pillanat, mikor hozzáértem. Mindketten vágyunk egymásra, de tudjuk, hogy amég ekkora köztünk a különbség, nem fog menni. Változtatnunk kell a hozzáállásunkon, különben nagyon rossz vége lesz ennek az egésznek.
Pár pillanattal később Etanie nyit be, vagy inkább ront be a szobába.
- Mi történt? - szegezi nekem azonnal a kérdést. Tehát jól van, ennek örülök.
- Semmi.
- Night kigombolt felsőben távozott innen, ne mondd, hogy nem történt semmi! Ugye, nem bántott? - kapja fel a vizet.
- Nem.
- Akkor mit csináltatok? - aggodalmaskodik tovább.
- Beszélgettünk.
- Érdekes, Ő is pont ugyanezt mondta.
- Lehet, hogy azért, mert ez az igazság?
- Ti titkoltok valamit.
- Meglehet.
- És... Öhm... Éjszaka volt valami...?
- Semmi említésre méltó nem volt. Kicsit megnyugtattam és beszéltem hozzá. Tudom, hogy hatalmas veszélyben voltam, de nem érdekes. A fő, hogy jól van.
- Nagyon kedves vagy - mosolyodik el. - Örülök, hogy nem esett bajotok.
- És Te? Neked sem esett bajod? - hitetlenkedve mérem végig.
- Nem... Sikeresen megúszta mindenki az éjszakát... És még áldozatot sem ejtettem... - pillant a föld felé. Idegesen toporzékol. Nem szeret erről a témáról beszélni.
- Rendben - lezártnak tekintem a dolgot, jobb ez így mindenkinek. - Nem aggódsz érte?
- Nii-san mindig ilyen. Mindig csinál valami hülyeséget, és utána elvonul magába, átgondolja, s végül értékeli a történteket. Általában támogatom, amiben csak tudom, csak sajnos nem mindig hagyja magát.
- Persze, Tőle nem is lehet elvárni. Ilyen személyiséggel... - valóban elgondolkodtató. Nem vagyok biztos benne, hogy valaha is közös frekvenciára tudok majd vele hangolódni. Bár, a remény hal meg utoljára. Szeretném azt hinni, hogyha már így hozta a sors, és egymásnak vagyunk teremtve, akkor van jövőnk is.
- Etanie, kérlek, hagyj egy kicsit egyedül!
- Rendben, szólj, ha szükséged van valamire - mosolyog és kilibben a teremből. Aranyos. Azt hiszem, elmegyek sétálni, jót fog tenni. Szerintem úgy sincsenek sokan az utcákon, mert a lakók épp az éjszaka fáradalmait pihenik ki. Vajon messze van az erdő, ahonnan jöttünk? Majd meglátjuk! Magamra kapok valami értékelhető göncöt és már itt se vagyok.

És valóban. Egy szál vérfarkas sincs idekint. Megnyugtató. Legalább az összetűzésbe keveredés esélye a minimumra csökkent. Azért kicsit furcsa ez a csönd, ahhoz képest, amit múltkor láttam. Hatalmas ez a hely. Sose fogok innen eljutni az erdőig. De lehet, hogy visszatalálni se fogok. Ajjaj, abból baj lesz, ha eltévedtem.
- Mit keres itt egy vámpír?
- Jó kérdés! - egy farkas. Ez miért nem alszik? Vagy relaxál? Vagy mit tudom én?
- Nem jó válasz.
- Ki maga? Miért nem piheni egy meleg otthonban, a ropogó tűz mellett a fáradalmakat, ahogy a többiek? - gúnyolódok.
- Egy Őr, és az a feladatom, hogy védjem a közjót. Nem zökkenthet ki olyan apró dolog, mint a holdtölte.
- Gyenge vagy - tegezem le. Látszik rajta, hogy valójában milyen fáradt.
- Na, és? Attól még ugyanúgy vonatkoznak rám a kötelességeim.
- Ez a mániás kötelességtudat... Ti mind ilyenek vagytok? - teszem fel a költői kérdést.
- Jobb lenne, ha visszafáradna, kisasszony. Vagy esetleg zűrt szeretne?
- Áhá, értem, szóval a posztodat félted? Szánalmas.
- Erre semmi szükség nincs, Ayumi! - lép elém egy ismerős arc. Csak Őt ne...
- Elnézést - morogok, majd elindulok visszafelé. Csak tudnám merről jöttem.
- Eltévedtél? - jön a gúnyos hang a hátam mögül.
- Night, leszállnál rólam?
- Nem. Beszélnünk kell!
- Mégis miről, édesem? - fordulok meg mérgesen. Megrökönyödve néz rám.
- A Tanács, merthogy nálunk is van ilyen, látni szeretne Téged. Azonnal. Meg akarnak bizonyosodni róla, hogy tényleg az vagy, akinek én beállítottalak - már megint ez a közöny. Tudtam, hogy nem fogja betartani, amit ígért.
- Kíváncsi vagyok, milyen szajhának állíthattál be - ha Ő így, hát én is! Újra a menetirányba nézek, és ott hagyom.
- Nem vagy szajha! - követ.
- Te viszont egy Hazug Dög vagy! Ne is lássalak! Nem érdekel a hülye Tanácsod sem!
- Állj meg Ayumi! - szinte dörren a hangja az üres téren. Komolyan megijedtem tőle. Azt hiszem, most nagyon dühös. - Sajnálom, hogy nem tartottam be... De ha nem is veszed észre, akkor is egyre ellenségesebb vagy Te is... Ez így nekem nem megy...
- Ilyen könnyen feladod? - nézek lila íriszeibe.
- Soha senki nem látott még olyan kiszolgáltatott állapotban, a húgomon kívül. Ezek után kicsit szarul esett, amit csináltál.
- Legalább megtapasztaltad, hogy milyen érzés.
- Igazad van, az én hibám.
- Én ezt egy szóval sem mondtam! Ne forgasd ki a szavaimat, kérlek!
- Gyere... - ránt magával. Ismét valami furcsa, szédüléshez hasonló érzés kap el, majd hirtelen Night szobájában találom magam. Mi ez?
- Ezt hogy csináltad? Hiszen nem használhatod az erődet!
- Ehhez nem is kell, de mindegy! Majd később elmagyaráztam, most nem ezért hoztalak ide.
- Egyáltalán ki engedte meg, hogy iderángass csak úgy?
- Figyelnél rám egy kicsit? Hoztam neked valamit...
- Te beteg vagy? Nincs lázad vagy ilyesmi? - nevetem el magam.
- Gondoltam, úgy sincs elegáns ruhád, amit felvehetnél, így hát... - nyom a kezembe egy dobozt. - Gondoltam beszerzek neked egyet... - ez meglepett. Lassan kibontogatom a csomagot, és kiveszem belőle a fenséges ruhakölteményt. Ez nagyon szép. Fekete színű, azt hiszem, selyemből van, és még a stílusa is teszik. Drága lehetett ez neki.
- Köszönöm... Meg se érdemlem... - meredek rá tágra nyílt szemekkel.
- Felveszed? - időzik el a tekintete arcomon. Inkább el se képzelem, miken járhat az esze.
- Előtted?
- Ha szeretnéd - ismét ott az a furcsa csillogás a szemeiben. Pont, mint mikor nemrég elküldtem Őt.
- Ha elfordulsz - mosolyodom el.
- Máris - bólint, majd a fal felé fordul. Amilyen gyorsan csak lehet, levetkőzöm, és magamra kapom a szép darabot. - Ide nézhetsz... De szerintem tök bénán áll...
- Nem! Igazán nőies vagy benne. Nekem tetszik. Nagyon is... - lép közelebb. - Akarod? - finoman a falnak lök.
- Akarom... - lágyan birtokba veszi ajkaim, s közben derekamra vándorolnak kutató kezei. Jó hosszan, szenvedélyesen faljuk egymást. - Nem kéne mennünk...? - lehelem vad csókcsatánk közben.
- De. Gomen, csak nagyon jól esett, hogy nem utasítottál el.
- Na, látod! Nekem is jól esne, ha ezt tennéd - tolom el magamtól játékosan. Night ismét meglepetést okozott nekem. Annyira kiismerhetetlen, hogy az már nem emberi. Na, mondjuk nem is ember. De akkor is elgondolkodtató, egyik pillanatról a másikra változtat magán. Mintha nem találná a helyét, mintha nem találná saját magát. Érdekes egyéniség, szeretném még jobban megismerni Őt.
- Igyekszem - sóhajtja, majd kivezet a helyiségből. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni a híres nevezetes Tanács. Remélem, azért nem szólnak le annyira. Bevallom, kicsit izgulok a dolog miatt. Vajon mi fog történni?

Owari!

Folytatása következik...

http://www.videoplayer.hu/photos/show/103639