33. Fesztivál - Második rész

(Egy új dolog, Night-ot átneveztem Yoru-ra bizonyos okok miatt, az előző fejezetekben azonban nem javítom ki, a képek miatt... Yoru=éj, éjszaka)

- Jól vagy? - kérdezi azonnal, mikor megmozdulok. Végre!
- Igen, semmi bajom - mosolygok rá. Azért, szégyen, hogy csupán mentális erővel semlegesség tudtak tenni.
- Te vonzod magadhoz a bajt. Pont a két jómadarunkkal kellett összetalálkoznod.
- Kik Ők?
- Az ikrek. Nagyon erős páros, egyedül én vagyok képes legyőzni őket. Az volt a tervük, hogy majd én eljegyzem Nanaot, majd miután megkedveltem, elárulnak és átveszik az uralmat. Kapzsi, önző, egoista barmok.
- Ha én nem lennék, akkor sem sikerült volna nekik.
- Igen, de ezt Ők nem bírják felfogni a csökött agyukkal.
- Miért nem iktatod ki Őket?
- De szépen fogalmaztál! Azért, mert ékes tagjai az itteni közösségnek. Ha baj van, sokat tudnak segíteni, minden ellenséget könnyűszerrel eltávolítanak. Általában nyugodtan élnek, elvonulnak a kis búvóhelyükre és ott enyelegnek, nem zavarnak senkit. Csak néha ilyen nagy a szájuk. De meg lett nekik mondja, ha valami nagy bajt okoznak, azonnal megölöm Őket. Ezért nem mertek veled se jobban elbánni.
- Szerencsére - sóhajtom. - Nem értettem miért nem érzek bennük erőt. Így már világos. A szemükbe nézel és véged van. Mire képesek még?
- Nem csak akkor. Ha egyszerűen csak megérzik a jelenléted, beférkőznek a tudatodba, egy álomvilágba kergetnek, ahol szörnyűségeket látsz, és lassan beleőrülsz az egészbe. Szörnyű, de hatékony.
- Egymás nélkül is megy nekik?
- Igen, de együtt sokkal erősebbek, és nem utolsó sorban, mesterei valamennyi harcművészetnek. Kemény ellenfelek.
- És Te egyedül le tudod gyűrni mindkettőt?
- Igen.
- Hogyan?
- Azt nem mondhatom meg - pillant oldalra. - Egyedül én jöttem rá a válaszra, rajtam kívül senki más. Alku köt, nem mondhatom el.
- Értem már. Ha nem mondod el senkinek, akkor nem csinálnak bonyodalmakat. Nem rossz alku.
- Pontosan. Akkor, abban a helyzetben ez volt a legjobb megoldás.
- Ne félj, én megértem - ezzel le is zárom a témát. - Felkísérsz a nevelőapádhoz? Úgy emlékszem, jelenésem van nála.
- Persze, menjünk - szerintem magában örül, hogy nem kérdezősködök tovább.
- Nem tudod, mit akarhat? - tudakolom csendesen.
- Szerintem megfélemlíteni, de ne hagyd magad!
- Nem fogom, ebben biztos lehetsz! - ahogy a lépcsőre érkezünk, szinte az összes szem ránk szegeződik. Vagy inkább rám. Én meg elbambulok a tömegen.
- Gyere már! - ránt magával Yoru. Sietősen lépkedünk a meredek lépcsőn.
- Itt is vagyunk - torpan meg, mire neki ütközök. - Kicsit jobban is figyelhetnél!
- Hagyjál már! - mérgelődök.
- Kaname! Meghoztam Ayut, beszéljetek nyugodtan, én addig megnyugtatom a népet - sóhajt, és lelép. Hát ez marha kedves volt tőled, szívem!
- Üdvözlöm, uram! - hajolok meg.
- Erre semmi szükség, hányszor mondjam még el?
- Elnézést... - motyogom.
- Hogy érzed magad? Nem bántak el veled nagyon az ikrek?
- Nem - villámokat szórnak felé a szemeim. Ilyet kérdezni? Azért ez már túlzás.
- Remek. Akkor rögtön a tárgyra is térek. Örülök, hogy végre eleget teszel a szüleid kívánságának, ahogy Yoru is. Viszont nem vagyok meggyőződve róla, hogy tényleg Te vagy a megfelelő társ neki.
- Persze, gondoltam. Ma mindenki ellenem van. Nos, kedves Tanács Főnök Uraság, mondja, mit vár még tőlem, az istenért?! - rivallok rá.
- Ó, hogy én? Semmit az ég világon. Csak a lakosoknak is be kell bizonyítanod, hogy jó vezető vagy. El kell nyerned a bizalmukat.
- Hiszen Ők eleve utálnak, ez lehetetlen.
- Olyan nincs a mi világunkban, hogy lehetetlen, ezt jól jegyezd meg kicsi lány! Egyszerűen csak próbálkozz.
- Rendben - nincs értelme vitába szállnom vele.
- Vannak, akik szeretik a fiamat, és mellette állnak, na Ők szívesen fogadnak téged. Viszont a Takumi féle tábor... Inkább Ők a Te gondod... De bízom benne, hogy megbirkózol a feladattal.
- És higgyem is el, hogy Önben semmiféle hátsó szándék nincs?
- Azt hiszel kedvesem, amit akarsz. Én elmondtam az álláspontomat, semmi bajom az eljegyzéssel, de ha lenne se tehetnék ellene semmit, szóval úgyis mindegy. Kérsz egy csésze teát? - nyújt felém egy porcelán csészét. Mintha épp nem is fontos dolgokról lenne szó. Ez őrület!
- Áh, menjen a fenébe! - lököm ki a kezéből a forró italt.
- Na de kisasszony! Hol itt az etikett?
- Fogja be! Nem érdeke,l mit mondd, nem fogok bedőlni a maga aljas kis trükkjeinek!
- Azt bizony jól teszed - neveti el magát. - Köszöntelek a vérfarkasok őrült világában! - fordul felém fenyegetően, majd feláll a kényelmes kis karosszékéből.
- Mit akar? - kezdek el hátrálni.
- Semmit - mered rám ártatlanul. - Héj, mindenki! - fordul a lenti tömeg felé. - Bemutatom Yoru jegyesét, Ayumi Nerine kisasszonyt! - ránt a korláthoz. - Hajoljatok meg új úrnőtök előtt!
- Maga megőrült? Engedjen már el! - addig rángatózok, amég el nem ereszt. A csuklómat szorongatva letekintek. Ezt nem hiszem el! Mindenki letérdel, és lehajtott fejjel elmondanak egy köszöntést:
- Üdvözöljük, úrnőnk! - ilyen nincs! Én ezt nem akarom! Ijedten kezdek el lefelé rohanni, menekülni ebből a helyzetből. Én sosem akartam irányító lenni, én csak egy békés életre vágytam!
- Ooi! Ayumi! Mi baj van?! Várj már meg! - üvöltözik a párom. Egy örökkévalóságnak tűnik, mire átvágok a tömegen. Minden léptemet meglepett pillantások kísérik. Ez nem jó, ez nagyon nem jó!
- Ayumi! - Yoru csak akkor tud elkapni, mikor már elhagytam a főteret. - Mi történt?
- Én ezt nem akarom! Nem akarok úrnő lenni, nem akarom, hogy kivételezzenek velem, nem akarom ezt az egészet! - kiabálok, pedig Ő aggódik értem. Kiadok magamból mindent.
- Csss! - ölel magához. - Nagyon megijedtél, látom rajtad. Nyugodj meg egy kicsit, és próbáld pozitívan értékelni a dolgokat.
- Könnyű azt mondani! Nem neked kell ennyi mindenkinek megfelelned!
- Azt hiszed, csak neked vannak gondjaid? Nem Te vagy a világ közepe, édesem! Nekem is ugyan úgy meg kell felelnem az összes elvárásnak, de nem adom fel! Nagyon el vagy Te kényeztetve, ha már egy ilyen apró akadály láttán visszavonulót fújsz... - némi csalódást vélek felfedezni szavaiban. De igaza van. A francba!
- Sajnálom! - bújok hozzá. - Én csak...
- Tudom. Kicsit eltérítettek a helyes útról, pont ez volt "apám" célja.
- Gomenasai - elkezdem a földet fixírozni.
- Még javíthatsz rajta! Gyere, menjünk vissza, és érezzük jól magunkat! Hiszen ez mégiscsak egy ünnepség!
- Hai! - lököm el, majd vidáman futni kezdek. - Na, mi van? Lassú vagy! - nyújtom ki rá a nyelvem. - Az utolsó egy baka!
- Ezt még megbánod! - tápászkodik fel.
- Kötve hiszem! Utol se érsz! Haha!