36. Végszó

Hamar elérkezett az este. Már nagyon várom Kayuu érkezését, szeretnék vele egy kicsit társalogni. Talán Ő már lemondott rólam. Talán.
- Csak nem rám vársz itt egyedül? - toppan be az imént említett. Mindig a legjobbkor.
- De, eltaláltad - pillantok rá.
- Figyelj... - kezdi óvatosan, és lehuppan mellém az ágyra - Haragszol még a múltkori miatt?
- Egy picit - mosolyodom el.
- Akkor jó - fújja ki a levegőt élesen. Megnyugodott volna?
- Hogy vagy? - teszem fel a leg alapvetőbb kérdést. Valahogy bele kell jönnünk a beszélgetésbe.
- Jól, köszönöm kérdésed. Egy küldetésen voltam, elszabadult pár fenevad, de sikerült még időben megfékezni őket.
- Ennek örülök.
- Mellesleg, tudtam, hogy vissza fogsz térni. Jó újra látni téged - fürkészi arcomat.
- Téged is.
- Szűkszavú vagy.
- Sajnálom.
- Nos, mindegy, Te tudod. Amúgy, Touya értesített a helyzetről. Felkészültünk egy esetleges támadásra, de nem hiszem, hogy a farkas horda meg merne kockáztatni egy ilyen nagy kaliberű akciót.
- Remélem is, hogy nem próbálják meg - valahogy feszültnek érzem a légkört. Most gyűlt össze a sok kimondatlan dolog.
- Ne aggódj, megvédjük az otthonunkat, mindenáron! - kacsint.
- Igen.
- Hah, na jó, - sóhajt - ide figyelj! Érzem, hogy vágni lehet köztünk a feszültséget. Nyugodtan kimondhatod, amit érzel, hiszen jogosan tennéd. Nem érdekel, ha megbántasz, megérdemlem. Szeretném, ha újra jó viszonyba kerülnénk. Hisz még mindig Te vagy a legkedvesebb személy a számomra, bármit megtennék érted.
- Aranyos vagy - nézek rá szomorú szemekkel. - Örülök, hogy Te mellettem vagy. Sosem felejtem el, amiket értem tettél - ölelem át kedvesen.
- Köszönöm - kiráz a hideg tőle. Felidézi bennem a régi időket.
- Ugyan - emelem fel a fejem.
- Akkor most kérdezz! Látom, hogy emészt a kíváncsiság.
- Az ikrek tényleg neked dolgoznak?
- Igen, de ezt bonyolult lenne elmagyarázni. Rendes lények, arról meg igazán nem tehetnek, hogy testvérek, és mégis egymásba szerettek. Ilyen az élet. Végül is, náluk úgyse számít semmit. Nincs vérfertőzés, se semmi más betegség, vagy gond.
- Értem. Jól játszották a szerepüket, sőt, nagyon jól. Egyedi álarcot vettek fel, hihetetlen volt velük először találkozni. Furcsák, de hatásos a módszerük, mert még engem is rászedtek.
- Örömmel hallom. Majd megdicsérem Őket.
- Helyes!
- És, Yoruval hogy álltok? Ha nem túl indiszkrét a kérdés.
- Nagyon szeretem Őt. Tudom, hogy ez neked fáj, de nem fogok hazudni. Belehalnék, ha elveszíteném.
- Bízol benne?
- Teljes mértékben.
- Akkor jó, boldoggá tesz, hogy boldog vagy - mosolyog rám szívből jövően. Ez olyan megható, de komolyan.
- Mióta vagy Te ilyen szókimondó? - paskolom meg hátát viccesen.
- Amióta azzá tettél - neveti el magát.
- Köszi, én is szeretlek!
- Tudom! - nyújtja ki rám a nyelvét. Gyerekesek vagyunk, de nem baj! Legalább jól érezzük magunkat egy kicsit.
- Ne öltögesd, mert leharapom! - kapok arca felé.
- Azt próbáld meg! Utána halálra csiklandozlak, szóval jól gondold meg!
- Ez nem éri! - teszem karba kezeim. Játékos sértődöttség.
- Dehogynem! - ránt magához. - Nyugi, csak szívatlak - nyom egy puszit homlokomra. Nagyon örülök, hogy visszatért a régi Kayuu. Örülök, hogy sikerült javítani a kapcsolatunkon, és hogy újra megtaláltuk a közös hangot egymással. Így nincs olyan nagy bűntudatom.
- Zavarok? - robban be hirtelen a szobába Yoru. Miért kell mindig elrontani a pillanatot? Ha képes lenne egy jelentéktelennek tűnő dologra, a kopogásra, nem neheztelnék rá ezért.
- Nem, dehogy - áll fel az ágyról Kay. - Épp indulni készültem. Egy óra múlva kész a vacsora, gyertek le enni. Csak a mi kis társaságunk lesz ott, senki más - közli, majd kivonul.
- Bocsánat, tudom, hogy meg kellett beszélnetek néhány dolgot, csak már hiányoztál - dobja le magát mellém.
- Na, persze! - mászok fölé. Finoman mellkasára fektetem fejem.
- Miről folyt a társalgás? - nem hazudtolja meg önmagát, az egyszer biztos. Nem bírja megállni, hogy ne üsse bele az orrát a dolgaimba.
- Mindenről - felelem tömören.
- Rendben, nem akarlak faggatni - ezt szerintem még Ő sem hiszi el.
- Yoru, nem bántad meg, hogy velem jöttél?
- Nem, egy percig sem.
- Biztos? Ha akarsz, visszamehetsz, én képes vagyok lemondani mindenről, hogy neked jó legyen...
- Ayu! Azonnal fejezd ezt be! - vág közbe dühösen - Miért gondolkozol mindig ilyen hülyeségeken? Tudod nagyon jól, hogy szeretlek, és van saját akaratom is, megtehettem volna, hogy nem tartok veled. De nem tettem, mert én is így óhajtottam.
- Bocsánat... Csak... Nem szeretném, ha miattam boldogtalan lennél.
- Nem vagy Te ma egy kicsit érzelgős?
- Menj a fenébe! - morranok fel, majd vadul megcsókolom. Nem ellenkezik, sőt, még élvezi is. Nyelvcsatánk közben szenvedélyesen belemarkol kerek fenekembe. - Hé!
- Most mi van? Jegyesek vagyunk, csak szabad fogdosnom téged! - ráncolja össze homlokát. Van benne valami.
- Lehetetlen alak vagy! - kuncogok.
- Tudom... Mondtad már párszor...
- Csak ne legyél rá ilyen büszke! - csókolok bele szépen ívelt nyakába. Imádok vele játszadozni.
- Rendben, értettem kisasszony! - már Ő sem bírja ki kacagás nélkül.
- Amúgy, Yuu mondott valami mocskos dolgot rólam?
- Nem.
- Hál’ égnek. Ő nagyon szeret vitákat szítani, és hazudozni. De kérlek, bármit is mondd, ne higgy neki! Még azt sem szabad elhinned, amit kérdez!
- Rendben, ígérem. Ha már itt tartunk, mesélhetnél kicsit róluk, a tisztavérűekről - csillannak meg lila íriszei. Szét veti a kíváncsiság. Azt hiszem, megkegyelmezek neki.
- Nos, hol is kezdjem? - sóhajtom beletörődően.
- Talán az elején?
- Hogy Te milyen okos vagy! - sziszegem mérgesen. - Szóval, Kayuu a rangidős tisztavérű a palotában, az Ő kezében van az irányítás. Mindenki neki engedelmeskedik, Ő ad parancsot mindre. Utána következik Yuu, majd Touya. Nekik alárendeltebb szerepük van. Természetesen nekik se mer senki ellent mondani, de Kay szava a döntő. Yuu egyszer már megpróbálta kinyírni Kayt, de szerencsére nem jött össze neki. Yuu egy alávaló gyilkos, egy hitvány gazember. Ő ölte meg az eddig legerősebb vámpír, Mirai szerelmét. Mirai ezért tébolyult meg, és ezért lett rögeszméje a bosszú. És mint azt gondolom tudod, belém zárták be a lelkét, így meg kellett birkóznom vele is. De túléltem.
- Szerencsére. Hányan éltek itt körül-belül?
- Olyan ezer fő. Marha nagy ez a kastély. Kívülről nem is látszik annak, mert el van varázsolva, vagy mi, de valójában hatalmas.
- Aha, értem. Te is tisztavérű vagy, igaz? Te hol állsz a ranglétrán?
- Igazából nem állok sehol, de ha mondanom kéne valamit, akkor azt felelném, hogy Kayuu szintjén.
- Mindenhol vezető szerepet játszol. Vannak kiváltságaid, magas rangod, elragadó személyiséged, bájos külsőd. Kevés ilyen nő van ezen a világon. Örülök, hogy közülük te az enyém vagy - puha ajkait lágyan érinti enyéimhez. Ez amolyan szerelmes csók. Nagyon finom.
- Köszönöm ezt a sok dicséretet, meg se érdemlem.
- Ne szerénykedj! Csodálatos vagy - susogja férfias hangján. Imádom!
- Te is - húzódnak mosolyra ajkaim. - Szerintem vonszoljuk le magunkat. Úgy ennék most egy gyümölcssalátát.
- Én meg valami húst.
- Honnan gondoltam én ezt? - gúnyolódok, majd feltápászkodok helyemről, s elindulok kifelé. Yoru hamar utolér.
- Meg se vársz?
- Nincs rá szükség, magadtól is könnyen beérsz.
- Cöh! Bezzeg, ha én nem vártalak volna meg, tuti jelenetet rendeztél volna.
- Pontosan! - ez a szép a női létben! Mindent képes vagyok elérni. - Sziasztok! - köszönök, mikor belépünk az ebédlőbe. Valóban csak a mi kis csoportunk van itt. Kayuu, Shun, Touya, Nomiya, Nanao, és mi. Meghitt a légkör.
- De jó, gyümölcssali! - örvendezek, majd ledobom magam az egyik székre. - Hű, de éhes vagyok! Régóta vártok, már ránk?
- Nem, alig pár perce - válaszol Shun.
- Akkor jó! Jó étvágyat mindenkinek! - jó így együtt lenni egy kicsit. Végre megoldódtak a gondok, remélem, hogy most a nyugalom időszaka kezdődik. Persze, szeretem az izgalmakat, de egyelőre elég volt belőlük. Jó elhallgatni, ahogy mindenki felhőtlenül beszélget, legyőzve a faji nézeteltéréseket. Vérfarkasok vámpírokkal étkeznek, mikor volt ilyen utoljára a történelemben? Már nagyon rég. Erre e pár órára elfelejthetünk minden gondot, és jól érezhetjük magunkat. Kíváncsi lennék, kinek mi járhat most a fejében. Vajon az ikrek egymásra gondolnak? Vajon a többiek meg a rivalizálásra, vagy inkább rám? Kicsit furcsán érzem magam ebben a helyzetben. Egy hétköznapi ember fel sem fogná ezeket a dolgokat, az én világomban mégis megtörténnek. Harcok, viták, hihetetlen, természetfeletti dolgok, szerelmek, szenvedélyes éjszakák, konfliktusok, békülések, nevetés, zajok, apró mozdulatok... Minden. Igazából, csak apró kis pontok vagyunk az idő tengerében. Magával ragadott minket az élet örvénylő folyama. Néha kiemelkedünk, néha lesüllyedünk, de mindig történik valami. A létünk nem unalmas, van értelme annak, hogy eme világba születtünk. A legkisebb rezdülés már hatalmasat változtathat a jövőn. Viszont akármit teszel, a múltat nem tudod megváltoztatni, ami a múltban történt, örökre ugyan úgy fog maradni, hiába próbálod eltüntetni, javítani, nem tehetsz ellene semmit. Egész érzésrepertoár kavarog bennem. Öröm, bánat, félelem, kíváncsiság elegye járja át minden porcikám. Állandóan azon jár az agyam, hogy mit hoz a holnap, vagy, hogy mi lett volna, ha... Úgy érzem, meg kéne tanulnom értékelni a jelent, és nem állandóan a többi idősíkkal kéne törődnöm. Hiszen, Kayuu megtanított a szerelmre, Touya megtanította hogyan kell újra megbízni valakiben, Mirai megtanította hogyan győzzem le az akadályokat, Yuutól megtanultam, hogy kegyetlenség is létezik a világon, Shun megtanította, hogy mindent csak akarni kell, és végül, de nem utolsó sorban Yoru megmutatta nekem, milyen az igazi élet. Nagyon örülök, hogy ennyi különböző személy körül vesz, hálás lehetek nekik, amiért ennyi mindent tettek értem, ha akarták, ha nem.
- Ayumi, itt vagy még köztünk? - lengeti előttem a kezét Touya.
- Gomen, elkalandoztam egy kicsit.
- Vettük észre! - morog. Ahogy körbe nézek, elmosolyodom. Vajon most vagyunk utoljára így együtt? Mi heten? Nem tudom, nem is rágódom ezen. A jelen a fontos, most olyan boldog vagyok, mint még soha. Persze, még mindig érdekel a jövő, de az már egy másik történet. Nekem most csakis a pillanat számít.

The End

Kérésre itt egy kép az ikrekről:
http://kepfeltoltes.hu/090220/ikrek_www.kepfeltoltes.hu_.jpg